A születésnapján ért savtámadás egy 21 éves diáklányt Londonban

Arcán és testén is megégett az a fiatal lány, aki unokatestvérével ült egy kocsiban az angol fővárosban, amikor megtámadták őket.

Resham Khan 21. születésnapjának reggelén egy fürdőbe tartott az unokatestvérével, Jameel Muhktarral a kelet-londoni Becktonban. Hangosan hallgatták a zenét a kocsiban és éppen egy lámpánál álltak, amikor savtámadás érte őket. A maró anyagtól, amit az ablakon keresztül öntöttek rájuk, mindkettőjük arca és teste is súlyosan megsérült. A Telegraph közlése szerint a férfit mesterséges kómában kellett tartani sérülései miatt, az üzletmenedzsmentet hallgató lány arca pedig olyan mértékben roncsolódott, hogy csak plasztikai műtétek sorozatával lehet majd helyreállítani.

A rendőrség még nem tartóztatott le senkit, de azt az információt közölték, hogy két gyanúsítottjuk van, akik autóval érkeztek a helyszínre. Mielőtt végrehajtották a támadást, nekiütköztek egy kerítésnek. A hatóság már házkutatásokat is tartott, az elkövetők azonban még szabadlábon vannak. Az áldozatok egy barátja gyűjtést indított egy adománygyűjtő oldalon, hogy fedezni tudják majd a savtámadás okozta sérülések gyógyításának költségeit.

Fotók: GoFundMe

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez