Jól ismert orvvadászt lőttek le Zimbabwében

Az orvvadász ellen bírósági eljárás is folyt, de óvadék fejében szabadlábon volt – írja a news24 tudósítója.

A jól ismert orvvadászt és három társát a Hwange Nemzeti Park fegyveres vadőrei vadászták le. Az akcióra csütörtökön, a korra reggeli órákban került sor, amikor a vadőrök táborának közelében puskalövésre lettek figyelmesek. Egyből útra keltek, hogy kiderítsék, mi történt. Nem sokkal később egy frissen kilőtt elefánt megcsonkított tetemére bukantak. A nyomok alapján a vadőrök tovább folytatták a keresést, majd egy második kilőtt elefántot is találtak, amelynek agyarát a négy tagú orvvadász banda éppen eltávolítani próbálta. A vadőrök körülbelül 70 méterre közelítették meg a vadorzókat, majd tüzet nyitottak rájuk.

A banda tagjai közül az egyik a helyszínen meghalt, róla derült ki, hogy jól ismert orvvadász volt, aki ellen a bíróság 2016-ban eljárást is indított, de óvadék fejében szabadlábon volt. Egy másik orvvadászt súlyosan megsebesítettek, de őt már nem sikerült elfogni, két társával ugyanis sikerült elmenekülnie. A vadőrök ezután megtalálták az első elefánttetem agyarait, emellett egy vadászpuskát és töltényeket is lefoglaltak.

A Hwange Nemzeti Park elefántjai folyamatos veszélyben vannak. Orvvadászok egy hónapja 10 elefántot mérgeztek meg ciánnal, hogy agyarukat eltávolítsák. Ezekért ugyanis rengeteget fizetnek a kínaiak, hogy dísztárgyakat, tradícionális távol-keleti gyógyszereket készítsenek belölük. Az elefántagyarból, elefántcsontokból készített tárgyak  tulajdonlása ugyanis a kínaiak és más távol-keleti népek szerint szerencsét, boldogságot és pénzt hoz a házhoz.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez