Erdogan a puccskísérlet évfordulóján: levágjuk az árulók fejét! (videó)

Isztambulban szombaton este mind a köztársasági elnök, mind az ellenzék megemlékezett a sikertelen puccskísérletről.

Az államfő beszédében kijelentette: levágják az árulók fejét. Katonák egy csoportja egy évvel ezelőtt – máig nem tisztázott körülmények között – megkísérelte a hatalom átvételét Törökországban. Ezt Erdogan elnök hívei megakadályozták és megindult a leszámolás. Hétezer embert bocsátottak el állásából és több száz embert bebörtönöztek. Az ellenzék nemrég hatalmas tüntetésen tiltakozott az elnyomás ellen. Az ellenzék elítéli a puccsot épp úgy, mint Erdogan elnök tisztogató akcióit.

Tavasszal egy népszavazáson Erdogan elnök többséget szerzett és alkotmányreformot hajtott végre. Az államfőnek így csaknem teljhatalma lett Törökországban, ahol ennek komoly hagyománya van, hiszen Kemal Atatürk, a modern állam megteremtője hasonló rendszert alakított ki.

Erdogan elnök az Egyesült Államokat, illetve az ott élő prédikátort, Fetullah Gülent vádolta meg a puccs megszervezésével, illetve támogatásával. Azóta az USA és Törökország kapcsolata feszült, míg Ankara és Moszkva viszonya lényegesen megjavult. Nemrég kiderült: Törökország Oroszországtól vásárol légvédelmi rakétarendszert annak ellenére, hogy az nem kompatibilis a NATO szabványaival. Törökország viszonya az EU-val is igen hűvössé vált, a csatlakozási tárgyalások, melyek évtizedek óta folynak, leálltak. A német hatóságok legutóbb nem engedélyezték Erdogan elnöknek, hogy nagygyűlést tartson Hamburgban, amikor részt vett a G20 csúcsértekezleten.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez