Eltűnt egy elitalakulat a háborgó tengeren

Afrikában 34 kommandóst keresnek, miután a hajójuk felborult, majd elsüllyedt.

A kameruni védelmi minisztérium a szerencsétlenség körülményeiről nem bocsátkozott részletekbe, mivel még ott sem tudják pontosan, hogy mi történt. A hajó vasárnap süllyedt el. A fedélzetén 37 katona volt, Bakassiba tartottak üzemanyagért, amikor megszakadt velük a kapcsolat. A mentőegységeknek csupán három túlélőt sikerült kimenekíteniük a tengerből. Az eltűnt 34 katonát pedig továbbra is keresik, de egyre kisebb az esélye annak, hogy élve találják meg őket.

A túlélők beszámolói szerint egy nagy erejű hullám borította fel a hajót, ami ezután szinte azonnal elsüllyedt. Ennél több információt azonban nem tudni a szerencsétlenségről. A kameruni védelmi minisztérium a vizsgálat lezártáig nem nyiltakozik a történtekről.

Az eltűnt hajón a kameruni hadsereg elitalakulatának számító gyorsreagálású hadtest katonái voltak. Ez az a katonai egység, melyet a helyi kormány rendszeresen bevetett a Boko Haram radikális iszlamista terrorszervezet ellen, miután annak tagjai betörtek az ország északi részébe, ahonnan 200 ezer civil kényszerült elmenekülni. A terrorveszély továbbra is rendkívül magas Észak-Kamerunban. Pár hete két merénylő robbantotta fel magát a térségben, 15 emberrel végezve.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez