Haláltáborban tett látogatást Vilmos herceg és Katalin Lengyelországban

Az angol királynő unokája és neje két pici gyermekükkel azért látogattak el Lengyelországba, hogy jelezzék: Nagy-Britannia uniós távozása után is fontosnak tartják a kapcsolatok fenntartását az Európai Unióval és benne azzal országgal, melynek fiai a második világháború idején az angolok oldalán küzdöttek.

Vilmos és Katalin a stutthofi haláltábort látogatta meg Lengyelország északi részén. Itt a nácik 110 ezer foglyot őriztek rémes körülmények között. 65 ezer meghalt. Egy részük a gázkamrában, másik részük pedig a nélkülözés és a betegségek következtében. A halálos áldozatok közül 28 ezer volt zsidó. Vilmost és Katalin két olyan egykori zsidó fogoly vezette körül a lágerben, akik túlélték a szörnyű megpróbáltatásokat és jelenleg Londonban élnek. Nagy-Britanniában jelentős zsidó közösség él, közülük sokan a holokauszt elől menekültek vagy épp a túlélők közül kerülnek ki.

Nagy-Britannia legnagyobb nemzeti kisebbsége jelenleg a lengyel. Több mint 800 ezer lengyel állampolgár él a brit szigeteken. Róluk is szó volt, amikor Vilmos és Katalin Lech Walesával találkozott Gdanskban. Megkoszorúzták a Szolidaritás emlékművét. 1970-ben a rendőrség belelőtt a tüntető munkásokba, sokan meghaltak és megsebesültek.

Jelenleg a Nagy-Britanniában élő lengyel közösséget az aggasztja, hogy mi lesz a kilépés után? Voltak már rémes incidensek, amikor lengyeleket inzultáltak az Egyesült Királyságban. Egyikük meg is halt. Ezt követően Nagy-Britannia külügyminisztere Varsóba látogatott, hogy megnyugtassa a háborgó közvéleményt. Közölte: London megvédi az uniós polgárokat és döntő többségük tovább folytathatja az életét az Egyesült Királyságban.

Fotó: EPA

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez