Becsületgyilkosság Londonban – a hűtőszekrényben találtak rá a 19 éves nőre

A horrorfilmbe illő bűncselekmény áldozatának mindössze egy bűne volt: rossz férfiba szeretett bele.

Celine Dookhran mindössze 19 éves volt és a vele egykorúak átlagos életét élte Londonban mindaddig, amíg bele nem szeretett egy arab férfiba. Ez volt az a mozzanat, amely megpecsételte a sorsát. Múlt szerdán ugyanis egy másik nővel együtt elrabolták. A maszkos támadók a London délnyugati részén található Kingston upon Thames-be vitték, ahol megerőszakolták, majd elvágták a torkát. Holttestére később a ház hűtőszekrényében találtak rá. A rendőrséget a másik elrabolt nő értesítette a kórházból – neki ugyanis sikerült túlélnie a támadást.

A gyanúsítottakat gyorsan elkapták, becsületgyilkosság vádjával indítottak eljárást ellenük a The Times beszámolója szerint. A 33 éves Mujahid Arshidot gyanúsítják a gyilkossággal, amelyet azért követhetett el, mert a fiatal lány indiai muszlim származása és vallása ellenére egy arab muszlim férfival kezdett kapcsolatot. A másik gyanúsított, a 28 éves Vincent Tappu az elrablásban segédkezett. Mindketten augusztus 21-én állnak majd bíróság elé. Arról egyelőre nincs hír, hogy a támadó milyen kapcsolatban állhatott az áldozataival.

Fotó: Twitter – Celine Dookhran

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez