A tadzsik úszókat látta vendégül a Magyar Ázsia Társaság

Gasztronómiában is igazodott a vizes vébéhez Budapest. FINA-menüt alkottak a séfek, ezt hat étteremben kínálják, fogásonként 2017 forintért. A vendéglők egyikében, a budai Café 57-ben kóstolhatták meg a világbajnoksághoz kapcsolódó ételeket a tadzsik úszók a Magyar Ázsia Társaság vendégeként.

Két női és két férfi úszó, egy edző. A magyarországi vizes vébén résztvevő tadzsik sportolókat Csillik Dilara, a Magyar Ázsia Társaság elnöke, Tadzsikisztán nagy barátja, Balogh Sándor, a 2017 FINA vizes világbajnokság kitüntetett gazdasági igazgatója és Mazár Ferenc, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Tadzsikisztánért felelős vezetője látta vendégül a Pusztaszeri úton, a Café 57 vendéglőben.

A hátsó sorban a vendégek, az elsőben a vendéglátók: Csillik Dilara, Balogh Sándor és Mazár Ferenc.
A hátsó sorban a vendégek, az elsőben a vendéglátók: Csillik Dilara, Balogh Sándor és Mazár Ferenc.

Nagyon kedvesek voltak a tadzsik úszók, teljesen lenyűgözte őket a budapesti világbajnokság, azon belül is a magyar szurkolók lelkesedése – meséli Csillik Dilara. Ők maguk ugyan csak pénteken és szombaton állnak fel a rajtkőre, de már jártak a Budapest Arénában, és meghatódtak attól, ahogy a közönség egy emberként támogatta a magyar versenyzőket. Ennek egyébként közösségi oldalaikon is hangot adtak nagy kedvencük, Hosszú Katinka fotója mellett.

A Magyar Ázsia Társaság elnökétől azt is megtudtuk, hogy a tadzsikok egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az úszósportnak, az országban egymás után tervezik az új uszodákat.

Ami pedig a FINA-menüt illeti: pannonhalmi meggylikőrrel készült Pándy meggylevest, csúszós káposztával tálalt beregi csirkemellet és sárgabarackos somlóit fogyasztottak a tadzsik vendégek – az utóbbit vaníliafagylalttal.

img-20170727-wa0008

(Visited 10 times, 2 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez