Amerikai dróncsapás Szomáliában, kiiktatták az al Shabab egyik vezetőjét

Ha minden igaz, akkor a radikális iszlamista terrorszerezet egyik parancsnokát sikerült a túlvilágra küldeni egy rakétával.

Az amerikai hadsereg hétfőn jelentette be, hogy a hét végén dróntámadást hajtott végre Szomáliában. A pilóta nélküli robotrepülő Alsó Shabelle régióban, Tortoroow közelében lőtte ki rakétáját egy mozgó járműre. A környéken található az al Shabab egyik bázisa, ahonnét számtalan támadást indított a terrorszervezet a térségben működő békefenntartók és a szomáliai kormányerők ellen. Az amerikaiak a célpontjukat nem nevezték meg, de jelezték, hogy az akciót “regionális partnereik” tudtával hajtották végre.

A szomáliai kormány azonban tudni véli, hogy az amerikaiak az al Shabab egyik magasrangú tagját, Ali Mohamed Husseinit iktatták ki. Erről a szomáliai információs minisztérium adott ki közleményt. Közben egy neve elhallgatását kérő szomáliai biztonsági forrás megerősítette, hogy a drón legalább egy rakétát lőtt ki a járműre, amelyben a célszemély utazott.

Ali Mohamed Hussein azon parancsnokok egyike volt, akik merényletekre és robbantásos támadásokra adtak utasítást. Főként a fővárosban, Mogadishuban, ahol több tucat ártatlan civil életét oltották ki a terroristák.

Szomáliában nem először csap le az amerikai hadsereg és vélhetően nem is utoljára. Az idei évben legalább két hasonló támadást hajtott végre drónokkal. Donald Trump elnök ugyanis az év első felében engedélyezte a szomáliai katonai akciók kibővítését, válaszcsapásként a terrorszervezet támadásaira a szomáliai kormányerők, civilek és az AMISOM békefenntartói ellen.

Az al Shabab az amerikaiak ősellenségének, az al-Kaidának a szoros szövetségese, mondhatni azt is, hogy a kelet-afrikai szárnya. A terrorszervezet jelenleg Szomália központi régióját tartja felügyelete alatt, emellett a szomszédos Kenyában is aktív.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez