Bármikor elszabadulhat a pokol Kenyában, már halottak is vannak – videó

Egyre feszültebb a helyzet Kenyában, ahol egy nappal ezelőtt választásokat tartottak. A szavazatok összeszámlálása még folyik, a részeredmények azonban azt mutatják, hogy a jelenlegi elnök. Uhuru Kenyatta fölénye behozhatatlan. Sokan éppen ezért attól félnek, hogy hamarosan elszabadulnak a gyilkos indulatok az országban. Az elnök első számú riválisa ugyanis már most arról beszél, hogy elcsalták a választást.

A legfrissebb hírek szerint a szavazatok 95.3 százalékos feldolgozottságnál járnak. A végeredmény kihirdetésére órákon belül sor kerülhet. Az eddig nyilvánosságra hozott adatok azt mutatják, hogy Uhuru Kenyatta elnök 54.3, míg riválisa, Raila Odinga 44.8 százalékon áll. Ez pedig azért meglepő, mert a közvéleménykutatások alapján ennél sokkal szorosabb versenyre számítottak. A két politikai tábor között tapintható a feszültség. Odinga ugyanis már most arról beszél, hogy minden bizonnyal elcsalták előle a győzelmet. Szerinte ugyanis meghekkelték az elektronikus választási rendszert, ezért hamis eredményeket hoztak eddig nyilvánosságra.

Odinga kijelentése után Nairobi nyomornegyedében azonnal utcára vonultak a támogatói, akik összecsaptak a rendőrökkel. A hatóságok könnygázgránátokat vetettek be, majd a tömegbe is belelőttek. A rendbontásnak eddig két halálos áldozata van.

Közben a kenyai vasúttársaság jelezte, hogy nem indít több vonatot Nairobi és Mombassa között, biztonsági elővigyázatosságból állítja le a vasúti közlekedést. Közben a fővárosban és az ország több pontján, főként az ellenzéki fellegvárakban egyre nagyobb a rendőri jelenlét és készültség. Országszerte 180 ezer rendőrt vezényeltek ki, hogy fenntartsák a rendet.

A kenyai választási bizottság Odinga kijelentése után azt közölte, hogy mindenképpen kivizsgálják, történt-e hekkelés a rendszerben. Az embereket viszont arra kérték, hogy nyugodjanak meg, az eddigi adatok ugyanis nem véglegesek.

Kenyában azonban sokan attól félnek, hogy a 2007-es választáshoz hasonló véres zavargások robbannak ki. Akkor több mint ezer ember meghalt és százezerek váltak hajléktalanná az erőszakhullám miatt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez