Számháború Kenyában, az ellenzék nem nyugszik

A helyzet továbbra is rendkívül feszült Kenyában, ahol az ellenzék vezetője csalást kiált és nem hajlandó elfogadni a választási bizottság által nyilvánosságra hozott eredményeket. Közben az augusztus 8-i választást ellenőrző nemzetközi megfigyelők jelezték, hogy komolyabb rendelleneségeket nem észleltek, magát a szavazást pedig szabadnak és igazságosnak minősítették. Ha minden igaz, akkor ma már kihirdetik a győztest Kenyában – már most sokan rettegnek attól, hogy mi lesz ezután.

Raila Odinga, a NASA ellenzéki nagykoalíció elnökjelöltje továbbra is azt állítja, hogy elcsalták a választást. Szerinte illetéktelenek meghekkeltél az elektronikus választási rendszert és egy olyan algoritmust telepítettek, amely automatikusan Kenyatta elnök javára módosítja az eredményeket. Ezt azzal magyarázza a 73 éves ellenzéki politikus, hogy a választás napja előtt pár nappal meggyilkolták az elektronikus választási rendszer megbízott felelősét, Chris Msandót, akiknek belépési kódjait ellopva sikerült illetékteleneknek belenyúlniuk a rendszerbe.

A legutóbb nyilvánosságra hozott eredmények szerint a jelenlegi elnök, Uhuru Kenyatta fölényesen vezet Raila Odinga előtt. Kenyatta ugyanis a szavazatok 54.3 százalékát tudhatja jelenleg magának, mig Odinga 10 százalékkal lemaradva, 44.8 százalékon áll. A szavazatok feldolgozási aránya közel 97 százalékos volt, amikor ezek az az eredmények megjelentek a választási bizottság internetes oldalán. Ha ezt az előnyt Odingának nem sikerül ledolgoznia – már pedig nagyon úgy néz ki, hogy ez lehetetlen – akkor Kenyatta elnök elsőfordulós győzelemet arat és ezzel biztosan ő marad az államfő. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis az nyer, akinek a szavazatok több mint 50 százalékát sikerül megszereznie. Második fordulóra pedig csak akkor kerülhet sor, ha mindkét jelölt 50 százalék alatt teljesít.

Odinga és csapata azonban nemrég saját adatait hozta nyilvánosságra a twitteren. Az ő számításaik szerint az eredmény pont a fordítottja annak, amit a választási bizottság nyilvánosságra hozott. Szerintük ugyanis Odingára 8.1 millió ember adta le a voksát, míg Kenyattára csupán 7.2 millióan. A választási bizottság erre azt mondta, hogy ezek nem hivatalos eredmények, azt pedig határozottan elutasítja, hogy bármilyen hekkelés történt volna az elektronikus rendszerben, ami aláásná a szavazás hitelességét.

Mindesetre a kenyai választásnak eddig legkevesebb öt halálos áldozata van. Két embert a rendőrök lőttek le a kenyai fővárosban szerdán, amikor Raila Odinga ellenzéki elnökjelölt támogatói az utcára vonultak. Legkevesebb egy ember halt meg a fővárostól körülbelül 300 km-re található Dél-Mugirango választókerületében, ahol szintén zavargások robbantak ki. Az ország délkeleti részén, a Tana-folyó régióban pedig öt késes támadó rohant le egy szavazatszámláló állomást, ahol egy embert halálra szurkáltak. Közben az ellenzék fellegvárában, Kisumu kikötővárosban a rendőröknek könnygáz-gránátokat kellett bevetniül az ellenzéki tüntetőkkel szemben, akik azt skandálták: “Ha nem Odinga nyer, akkor nincs béke Kenyában”.

A helyzet rendkívül feszült a kelet-afrikai országban, ahol most nagyon sok múlik azon, hogy a vesztes oldal minként fogja majd elviselni vereségét, amikor kihirdetik a hivatalos eredményeket.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez