Sosem találnád ki, melyik a legkoszosabb pont a repülőgépen

Sokan talán a mosdóra tippelnének, esetleg az ülés egyes részeire képzelnének mocskos dolgokat. Tévednének.

Hiába tűnik a repülő pár fokkal előkelőbb és sterilebb járműnek, mint mondjuk egy személyvonat, attól még tömegközlekedési eszköz. Ami azzal jár, hogy a sok utas miatt itt sem vagyunk biztonságban a bacilusoktól. A Travel Math most letesztelte, hogy hol nyüzsög a legtöbb baktérium a repülőgépeken, az eredmény pedig mindenkit meglepett. Sem a mosdó, sem is az ülés alá ragasztott rágógumi nem tudta legyűrni az utastér rejtett baciluskirályát.

A legtöbb repülőben minden szék fölött található egy lámpa és egy kis fújóberendezés, ami a légkondicionálásért felel. Nos, ennek két és fél négyzetcentiméterén 285 baciluskolóniát találtak a szakemberek. Csupán összehasonlításként: a vécékben ez a szám 265 – ismerteti a kutatás eredményét a FrissMédia.

A kis fújóberendezésnek azonban így is csak a második hely jutott, neki sem sikerült megelőznie az igazi fertőt: a lehajtható asztalkát. Ezen még az előbbinél is tízszer több: 2155 baci-kolóniát találtak. Az asztalt azonban sokan letörlik, letakarják, vagy le se nyitják – azzal a legtöbb ember számol, hogy ott valószínűleg sok mocsok landolhatott már. A légkondit viszont, miközben azt is mindenki fogdossa, senkinek sem jut az eszébe letörölni. Így az nagyobb veszélyforrás, mint az asztalka.

Sok repülőn osztanak takarót, ez valamelyest megoldaná a kikapcsolhatatlan légkondi problémáját anélkül, hogy hozzá kelljen érni. Ám ez sem túl biztonságos. 2000-ben például abból volt botrány, hogy a sokat használt, nem mindig frissre cserélt takarókon tüdő- és szembetegségek kórokozói voltak. A szakértők azt mondják: mindez senkit se tántorítson el a repüléstől. Hiszen a hétköznapi életben is rengeteg helyen nyüzsögnek a baktériumok…

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez