Korea: hogy lehet úgy csapást mérni Északra, hogy Dél ne kerüljön veszélybe?

Lehet úgy csapást mérni Észak-Koreára, hogy Dél-Korea ne kerüljön veszélybe. Jim Mattis amerikai védelmi miniszter újságírók kérdésére válaszolva fogalmazott így, de semmilyen részletet nem árult el arról, hogy valójában mire is gondol.

Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete korábban kijelentette: a Biztonsági Tanács kifogyott az ötletekből. Az ENSZ BT ugyanis hiába hozott újabb szigorú szankciókat Észak-Korea ellen, mert a világot atomháborúval fenyegető rendszer újabb rakétakísérletet hajtott végre Japán felett. Mire gondolhat Jim Mattis hadügyminiszter, amikor olyan katonai megoldást említ, amely úgy mér csapást Észak-Koreára, hogy nem veszélyezteti Dél-Koreát? A korábbi tapasztalatok nem éppen kedvezőek: a koreai háború idején /1950-1953/ több millió koreai civil halt meg, 50 ezer amerikai és több százezer koreai és kínai katona vesztette életét. Mindkét fővárost: Szöult és Phenjant porig rombolták. Szöul alig 40 kilométerre van a két Koreát elválasztó fegyverszüneti vonaltól.

A Reuters által megkérdezett katonai szakértők szerint az USA alkalmazhat tengeri blokádot Észak-Koreával szemben vagy próbálkozhat informatikai háborúval, megbénítva a világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszer kommunikációs irányítási szisztémáját. Fenyeget-e újabb háború a Koreai-félszigeten? Jim Mattis hadügyminiszter hangsúlyozta, hogy a megoldás elsősorban diplomáciai feladat. Az Egyesült Államok egyelőre nem hajt végre csapatösszevonásokat a térségben.

Japánban és Dél-Koreában felmerült, hogy önálló atomütőerőt fejlesszenek ki Észak-Koreával szemben. A hivatalos washingtoni álláspont az, hogy az USA megvédi szövetségeseit. Trump elnök telefonon újra tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnökkel. A szűkszavú közlemény mind Washingtonban mind Pekingben arra utalt, hogy a két államfő hasonlóan ítéli meg a koreai válságot. A kínaiak és az oroszok arra akarják rávenni Washingtont: tárgyaljon közvetlenül Észak-Koreával. Erre Donald Trump egyelőre nem hajlandó.

Fotó: Észak és Dél határán / Air Force Retiree Services

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez