Trump látogatását készíti elő Pekingben Tillerson külügyminiszter

Szombaton érkezett a kínai fővárosba az amerikai diplomácia vezetője, aki elsősorban a koreai válságot kívánja megvitatni a pekingi vezetőkkel. Rex Tillerson külügyminisztert fogadja Hszi Csin-ping elnök is, aki már találkozott Donald Trumppal Floridában.

Az amerikai elnök látogatására várhatóan akkor kerül sor, amikor a Kínát kormányzó kommunista párt épp befejezi kongresszusát, melyen minden bizonnyal újra megválasztják a párt és az ország élére Hszi Csin-pinget. Kína első számú vezetője mindig azt hangoztatja, hogy a világnak immár két vezető nagyhatalma van: az USA és Kína!

Washingtonban örömmel fogadták, hogy Peking szigorú szankciókat vezetett be Észak-Koreával szemben annak nukleáris és rakétaprogramja miatt. Tillerson amerikai külügyminiszter nyilvánvalóan erről is tárgyal, mert Amerika elsősorban Kínán keresztül kíván nyomást gyakorolni az ifjú diktátorra. Kim Dzsongun viszont Trump elnökkel akar találkozni a Fehér Házban, de erre egyelőre kevés az esély.

A másik fontos téma Tillerson és később Trump megbeszélésein a két óriás gazdasági kapcsolata. Donald Trump a választási kampány idején azt ígérte: lesújt a kínai kereskedelmi offenzívájára, és 45%-os büntetővámot ró ki azokra a kínai árukra, melyek szerinte jogtalan előnyöket élveznek az amerikai piacon. Ebből az ígéretből semmi sem lett, mert Kínának is komoly ütőkártyai vannak. Főként az, hogy a nagy amerikai cégeknek egyre fontosabb a hatalmas kínai piac, melynek potenciális vásárlóereje nagyobb, mint az Egyesült Államoké. Épp ezért Hszi Csin-ping azt követeli Amerikától: ismerje el Kína gazdasági nagyhatalmi státuszát és vonja be Pekinget a globális gazdaság jövőjét befolyásoló fontos pénzügyi döntésekbe. Washingtonban erre egyelőre kevés a hajlandóság. Így tehát lesz miről beszélgetnie Donald Trumpnak és Hszi Csin-pingnek novemberben Pekingben.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez