Újabb robbantások Mogadishuban

A szomáliai fővárost két detonáció is megrázta, mindössze két héttel azután, hogy egy bomba több, mint 350 emberrel végzett.

Az első robbantást egy autóba rejtett pokolgéppel hajtották végre, amit egy hotel elé vezettek, míg a második detonáció nem sokkal az első után következett, az egykori parlament épületéhez közel. A szomáliai fővárosban két hete volt az ország történetének legsúlyosabb terrortámadása – akkor több, mint 350 ember vesztette életét egy merényletben.

A rendőrség közlése szerint a támadók az egyik népszerű hotelt szemelték ki célpontnak, amely előtt felrobbantották az autót, majd berohantak az épületbe, ahol tüzet nyitottak. A halottak számáról még nincsenek pontos információk, de a Reuters értesülései szerint legalább hét ember, katonák és civilek vesztették életüket a helyszínen, 15 embert pedig kórházba szállítottak. A merényletet az al-Shabab vállalta magára.

Fotó: Reuters

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez