A bárányok is felismerik az emberi arcokat – videó

Nyolc nőstény bárány híres emberek és közönséges földi halandók képei között választhatott. Némi gyakorlás után a bárányok felismerték az arcokat, Obama elnök fotója felé indultak el, ha erre felszólítást kaptak.

Négy híresség képe volt a falon: Barack Obama és Fiona Bruce brit televíziós műsorvezető alkotta az egyik párost, a másikat pedig két színész: Emma Watson és Jake Gyllenhaal.

A cambridge-i egyetemen a kutatók azt tapasztalták, hogy az általában butának tartott birkák épp oly jól különbséget tudnak tenni az emberi arcok között, mint a majmok vagy maguk az emberek. A Royal Society Open Biology című szaklapban megjelent tanulmány végül arra hívja fel a figyelmet, hogy a bárányokkal végzett kísérlet igen hasznos lehet az olyan betegségek kezelésében, mint a Parkinson-kór. Az idegrendszer megismerése ugyanis bárányok esetében egyszerűbb, és ez megkönnyítheti a kutatók dolgát, akik bebizonyították: a birkák jelzőrendszere jóval közelebb áll az emberekéhez, mint azt korábban gondolták.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez