Több mint 21 milliárd forint jut a határokon túli óvodákra

A nemzetpolitikai intézményrendszert meg kell erősíteni, ez az egyik legfontosabb feladatunk – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a sajtótájékoztatón, ahol a külhoni óvodafejlesztési program második ütemének elindítását jelentették be.

Nem csak oktatási, politikai területen is tenni kell azért, hogy a határon túli nemzetpolitikai célok érvényesüljenek -hangsúlyozta az államtitkár.

2018 a külhoni családok éve lesz – emelni ki Potápi Árpád János.

A most elindított 21,5 milliárd forintos újabb ütemmel együtt összesen 38,5 milliárd forintra nő a külhoni óvodafejlesztésre fordított összeg – hangsúlyozta Grezsa István kormánybiztos.

A cél, hogy a program hatvanezer fölé emelje a magyar óvodákba járók számát.

A sajtótájékoztatón a különböző határon túli szervezetek képviselői kiemelték: az újabb támogatás rendkívüli módon segíti a magyarság megmaradását. A tervek szerint újabb 17 új óvoda épül majd, és kétszáznál több épületet újítanak fel.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez