Megsértette a Nílust – nem léphet fel az énekesnő

Az egyiptomi Sírin Abdel Wahab (Sherine) még januárban sütött el egy tréfát a folyóról egy dubaji koncertjén. Most megbüntették érte.

Egyiptomban van egy ősi mondás arról, hogy aki a Nílus vízéből iszik, az vissza fog térni hozzá. Az énekesnő egyik dalában éppen azt kérdezi: Ittál-e már a Nílusból? Nos, ezt a dalt követelte a koncerten egyik rajongója, mire ő azt válaszolta: “nem, vérmételyt lehet tőle kapni. Igyatok inkább Eviant, az jobb.”

A megjegyzés komoly felzúdulást okozott Egyiptomban, ahol úgy érezték, hogy szentségtörést követett el az énekesnő – az országgal szemben. A zenészszövetség el is tiltotta a színpadtól , “alaptalan gúnyolódás” címén. Sherine hiába kért bocsánatot és bizonygatta, hogy csak egy hülye viccet sütött el. Mikor szembesítették a koncertről készült videóval, azt mondta, hogy egyáltalán nem emlékszik erre a mondatra és annak, amit mondott, semmi köze ahhoz, ahogy a hazája iránt érez.

A bocsánatkérés után több művész is az énekesnő védelmére kelt – köztük Angham, Aszala és Nisán.

A szövetség egyébként az Egyptian Streets szerint sok művészt eltiltott a szerepléstől különféle okokból, ám mindig a “közösségi normák megsértésére” hivatkozva.

Egyébként a gyönyörű Nílus sajnos tényleg rengeteg szemetet visz a hátán, műanyagpalackoktól kezdve háztartási hulladékon át a papírig, főként Kairóban.

Fotó: a Nílus Asszuánnál / Flickr

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez