Már halottai is vannak az iráni tiltakozó hullámnak, bevethetik a Forradalmi Gárdát – videó

Negyedik napja folynak a tüntetések Iránban, ma hajnalra már két áldozatról is szóltak a hírek. A kormány azt közölte, hogy a nemzet vasöklét, a Forradalmi Gárdát veti be a demonstrálók ellen.

Eredetileg az árak emelkedése és a romló életszínvonal miatt mentek az utcára az emberek Meshedben, de aztán a tiltakozás hamar továbbterjedt más vidékekre is és rendszerellenes színezetet kapott. A klérus hatalmának végét is követelték a tüntetők az Iráni Iszlám Köztársaság több városában, a legfelsőbb vezető, Ali Hámenei ajatollah eltávolítását – jelentette a BBC tudósítója.

Erre utalt a hatalom elitcsapatának, a Forradalmi Gárdának az egyik parancsnoka is, aki arról beszélt az ISNA hírügynökségnek, hogy a tiltakozók politikai jelszavakat skandáltak és köztulajdont égettek, és ha így folytatják, akkor a nemzet vasöklével találják szemben magukat. A 2009-es, reformokat sürgető tüntetések óta ez a legnagyobb megmozdulás Iránban. A teheráni belügy is arra figyelmeztette a résztvevőket, hogy el fogják számoltatni őket.  “Meg fogják fizetni az árát annak, hogy köztulajdont rongálnak, megzavarják a rendet, törvényt szegnek”. A hatóságok útját állják a terjedő erőszaknak, félelemnek és terrornak – fogalmazott maga a miniszter.

A tiltakozások az ország második legnagyobb városában, az észak-keleti Meshedben kezdődtek csütörtökön, pénteken terjedtek át más nagyvárosokra. Szombaton egy kisebb teheráni tüntetés már több ezresre duzzadt, diákok csaptak össze a rendőrökkel. Erőszakba torkollt a tiltakozás máshol is, Dorudban két ember meghalt, a hírek szerint lelőtték őket. Abharban a legfelsőbb vezető hatalmas portréját lobbantották lángra, Arakban állítólag a kormánypárti Baszidzs milícia főhadiszállását gyújtották fel, Meshedben pedig rendőrmotorokat. A BBC tudósítója szerint mindenütt közös követelés az egyház politikai hatalmának felszámolása. De volt, ahol tiltakoznak az ellen is, hogy Irán beavatkozik más országok politikai vagy éppen háborús harcaiba. “Ne Gázát, ne Libanont, hanem az én életemet Iránban” – kiabálták Meshedben.

Teherán Szíriában Aszad elnöknek nyújt jelentős katonai segítséget. Azzal vádolják, hogy Jemenben a szaúdiak vezette koalíció ellen harcoló síita húszi felkelőket látja el fegyverekkel – igaz, ezt Irán tagadja. Libanonban pedig a befolyásos síita mozgalom, a Hezbollah szövetségese.

Az iráni hatóságok külföldi hatalmak ügynökeit és ellenforradalmárokat vádolnak a tiltakozás kirobbantásával. Donald Trump arról twittelt, hogy az elnyomó rezsimek nem állhatnak fenn örökké, és eljön a nap, amikor az irániaknak választaniuk kell, addig is a világ figyel rájuk. Teheránban a külügy azzal reagált, hogy az ilyen megjegyzések megalkuvóak és megtévesztőek.

Fotó: Al Jazeera

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez