Malala és az Apple – 100.000 hátrányos helyzetű lány juthat oktatáshoz

Libanonban találkozott az afgán Nobel-békedíjas lány az Apple vezérigazgatójával – megvitatták a jövőbeli terveiket is.

Afganisztán, Pakisztán, Törökország, Nigéria és Libanon hátrányos helyzetű lányai juthatnak minőségi oktatáshoz a jövőben, hála Malala Júszafzai és az Apple összefogásának. A technológiai óriás vezérigazgatója, Tim Cook és a fiatal Nobel-békedíjas Bejrútban találkozott, ahol bejelentették a kezdeményezést és interjút adtak az Independent újságírójának.

Malala évek óta harcol a nők jogaiért és a lányok oktatásáért, most pedig, hogy az általa létrehozott alapítvány mellé állt az Apple is, megvalósulhat az álma – legalább 100.000 lány juthat középfokú oktatáshoz a fent említett országokban, ami későbbi boldogulásukat mozdíthatja előre. Az Apple azt is bejelentette, hogy Indiára és Latin-Amerikára is kiterjeszti finanszírozási programját.

„Az az álmom, hogy minden lány saját maga dönthessen a jövőjéről. Az Apple mind az innovációi, mind pedig a jótékonykodása révén az egész világon segítette az emberek oktatását. Hálás vagyok, amiért felismeri a lányok oktatásának segítésében rejlő értéket és csatlakozik a Malala Alapítványhoz” – mondta Malala.

Az Apple a technológiai háttér mellett tantervek és irányelvek kidolgozásával, kutatásokkal segíti a projektet.

Fotó: Apple

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez