Olvadás Észak-Koreában – az államfő ellátogat a dél-koreai olimpiára

A koreai háború befejezése, 1953 óta most először látogat Észak-Korea államfője Délre: Kim Jongnam – más vezetőkhöz hasonlóan – megtekinti a téli olimpiát, melyet február 9 és 25 között rendeznek meg Dél-Koreában.

A most 90 éves Kim Jongnam megnézte az előző téli olimpiát is, melyet Szocsiban, Oroszországban tartottak, illetve a nyári olimpiát, melyet 2008-ban Pekingben rendeztek meg. Kim Jongnam tagja a legfelső vezetésnek Észak-Koreában, de a döntések meghozatalában valószínűleg nincs nagy szava. A világtól elzárkózó nemzeti kommunista rendszert a Kim dinasztia irányítja vaskézzel azóta, úgy Kim Ir Szen – szovjet századosi egyenruhában – visszaérkezett Koreába 1945-ben. Hetven éve – 1948-ban – kiáltották ki a népi demokratikus köztársaságot. Jelenleg a Kim dinasztia harmadik tagja: Kim Dzsongun uralkodik a 24 milliós ország fölött. Észak Korea nemzeti jövedelmének legnagyobb részét katonai célokra fordítja. Nukleáris és rakétaprogramja miatt számos szankció sújtja a világtól elzárkózó nemzeti kommunista államot, mely Kína és Oroszország segítségével próbálja meg kijátszani a szankciókat.

Az ifjú diktátor mosolyoffenzívát indított Dél-Korea irányába, miközben továbbra is fenyegeti az Egyesült Államokat. Annyit sikerült elérnie, hogy az olimpia miatt elhalasztották a közös amerikai – dél-koreai hadgyakorlatot. Most Dél-Koreában ott lesz Mike Pence amerikai alelnök is, de gyakorlatilag kizártnak tekinthető, hogy találkozzon Kim Jongnam észak-koreai államfővel. A két Korea vezetői között viszont kialakulhat párbeszéd: Kim Jongnam 22 főnyi küldöttség élén érkezik Dél-Koreába. Észak-Korea tavaly megválasztott elnöke többször utalt arra, hogy a béke érdekében kész ellátogatni Phenjanba, de csak akkor, ha ennek meglesznek a feltételei…

Fotó: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez