Forma1 stílusban indul lóverseny az Egyesült Királyságban

12 csapat verseng majd egymással Anglia legjobb pályáin a világ leghíresebb autóversenyének mintájára.

Új lóverseny indul 2019-től az Egyesült Királyságban, a Forma1 mintájára – adta hírül a CNN. A Series névre keresztelt versenysorozaton nagy nemzetközi cégek indítják majd a csapatokat, évente nyolc alkalommal. Az edzők irányítása alatt négy zsoké és 30 ló fog versengeni csapatonként egymás ellen, összesen 48 futamon, versenyenként 100,000 font díjazással az Egyesült Királyság legjobb pályáin.

„Ez fantasztikus lehetőség a lóversenyzésben, az emberek egészen másképp láthatják így a sportot, az élő közvetítéseket”  – fogalmazott Jeremy Wray, az ötletgazda CHR ( Championship Horse Racing ) vezetője.

A szervezők azt remélik, hogy az új formátummal új fejezetet nyithatnak a sport történetében, megtöbbszörözhetik a látogatók számát, a díjazásokat és a részvételi szándékot is. A szponzorok bevonzásának is jót tesz majd a Forma1 mintájára kialakított új stílus, amit támogatói közül sokan az egyik legkreatívabb hosszútávú lehetőségnek tartanak a lovassportok történetében.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez