Il Palio di Siena: a világ legrégibb és leglátványosabb lóversenye

A Palio, évente kétszer, egész Olaszországot lázba hozza. Sőt nem csak azt. Pedig az esemény szigorúan Siena városáé, már a középkor óta. És nem tart tovább két percnél. Ennél kevesebb idő kell ugyanis ahhoz, hogy a lovasok háromszor megkerüljék a város középkori terét.

Szóval maximum két perc, de erre a két percre több tízezren kiváncsiak a helyszínen, és csak az ég tudja, hányan a képernyők előtt szerte a világon. A két menet mindig július 2-án és augusztus 16-án van, és az augusztusi menőbb a júliusinál.

pal2

A kezdetek 1310-re nyúlnak vissza, legalábbis abból az évből származik az első feljegyzés a Palióról. Akkor még Siena utcáin száguldoztak a lovasok, ám ez kicsit sem volt biztonságos, főként a kiváncsiskodóknak és a járókelőknek. Ezért aztán a 17. században a város vezetői úgy döntöttek: elég lesz versenypályának a tér, a Piazza del Campo.

pal1

Évről évre tíz lovas indulhat: Siena egy-egy kerületét, contrada-ját képviselik. Ezekből azonban 17 van: úgy sorsolják ki, hogy egy-egy évben melyik tíz vehet részt a versenyen, júliusban és augusztusban. A tavaly kimaradtak idén automatikusan bekerülnek. A Paliót megnyerni nagy dicsőség, és a helyiek szerint a másodikat megnyerni még nagyobb, mint az elsőt. Mert az augusztusi győztes majdnem 11 hónapig kérkedhet a címével, míg a júliusi csak alig másfélig.

palio3

A Palio a világ legveszélyesebb lóversenye is, amellett, hogy a legrégibb és a leglátványosabb. Nagyon kicsi helyen vágtat a tíz ló és a tíz zsoké,  és azt még nem is mondtuk, hogy az utóbbiak szőrén ülik meg az előbbieket. A tér pedig annyira zsúfolt, hogy nem minden lovasnak sikerül a nyeregben maradnia. De a lovak is nem egyszer a földre kerülnek, és sérüléssel fejezik be a versenyt. Az állatvédők háborognak is eleget emiatt. Az elmúlt 15 évben hét állatot kellett elaltani a Palión szerzett sérülései miatt.

Il_Palio_di_Siena_Chip_Conley - 26

A verseny annyira ádáz és annyi szenvedély kíséri, hogy volt már példa a lovak elkábítására és zsokék elrablására is. Aki nyer, azt napokig ünneplik a kerületében. Nagy zászlót kap, a Palio jelképeivel, és ezt a “drappellone”-t büszkén kiállítják a contrada múzeumában. És ha azt hinnéd, hogy bárkinek is megéri kockáztatni az életét egy zászlóért, eláruljuk, mi volt a díj a középkorban. Amikor a győztes zsokét a környék lakói a vállukon hazavitték, ő maga választhatta ki a jutalmát. Ami nem volt más, mint egy a legszebb helyi lányok közül.

Fotó: AFP/Getty

(Visited 12 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez