Egy oldalon a Microsoft és az Apple

Támogatókra talált a Microsoft abban a küzdelemben, amit az amerikai kormánnyal folytat a cég által Írországban tárolt adatok kiadásával kapcsolatban. Az Apple és az eBay bejelentette, hogy támogatja a vállalatot, és egyetért vele abban, hogy nem adott ki információkat a kormány részére.

Egy évvel ezelőtt az amerikai kormány felszólította a Microsoftot, hogy egy kábítószerrel kapcsolatos vizsgálat keretei között adjon át meghatározott emaileket az Írországban található adatbázis-központból. Ekkor nem tett eleget a cég a felszólításnak, ám azóta egy bíró elrendelte, hogy a cég köteles eleget tenni a felszólításnak.

A Microsoft most ellentámadásba ment át, miután szövetségesekre talált több nagyvállalatban. Számos levelet nyújtott be a bíróságra, melyben a világ meghatározó technológiai vállalatai, és digitális jogvédő szervezete biztosítja őket arról, hogy mellettük áll a személyes információk védelme miatt megtagadott kiadatásban.

Az Apple és az Ebay után a Verizon, az Amazon, a Cisco és a HP, valamint szakmai szervezetek, és írországi jogvédők nyilatkoztak úgy, hogy a Microsoft helyesen járt el ebben az ügyben, mikor nem engedelmeskedett a kormány felszólításának. Mint írták, korunk egyik legnagyobb veszélye, hogy a kormányok úgy gondolják, bármihez joguk van, bárkiről bármit megtudhatnak. A digitális jogok védelmét rendkívül komolyan veszik a technológiai cégek. A felhasználók bizalmát nehéz megszerezni, ám megtartani még bonyolultabb.

A kérdés fontosságát jól jellemzi, hogy az említett cégeken felül támogatja a Microsoftot a CNN, a Guardian és a Washington Post, továbbá a Harvard, a Stanford és az MIT számítógépes szakemberei.

A cég azzal érvel, hogy az írországi adatközpont kívül esik az Egyesül Államok joghatóságán. Ezzel szemben az ügyészek azon az állásponton vannak, hogy az adatok, mivel elérhetőek az USA-ból is, így ezekre is vonatkoznak az amerikai törvények.

Brad Smith, a vállalat jogi ügyekért felelős alelnöke azt mondta, hogy ha a kormány tiszteletben tartja a hazai és nemzetközi jogi előírásokat az adatvédelem terén, és megfelelő eljárásban kéri ezeket, akkor természetesen együtt fognak velük működni, ám a mostani helyzetet nem ez jellemzi.

„Szerintünk ez egyelőre egy egyoldalú követelés, aminek nem tehetünk eleget.”

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez