Tom Cruise és John Travolta halálosan utálják egymást a szcientológia miatt

Mindkét világhírű színész pályázott arra, hogy a szcientológiai egyház második számú embere legyen a nagy vezér után. Miután Tom Cruise megelőzte John Travoltát a versenyben, a két színész barátsága annyira elmérgesedett, hogy meg sem hívták egymást az esküvőjükre. Minderről a szcientológiai egyház különleges testőrcsapatának tagja nyilatkozott a Daily Mail portálnak.

Brendan Tighe beleszületett a titokzatos egyházba: mind édesapja, mind édesanyja aktív szerepet játszott a szcientológusok között. Így kerülhetett be abba a kivételesen megbízhatónak számító testőrcsapatba, mely a szcientológiai egyház legfontosabb embereinek a biztonságáról gondoskodott. Jellemző, hogy Tim Cruise tökéletesen semmibe vette a testőröket: bár hősünk évekig a személyi őrző-védő embere volt, még a nevét sem tudta! Sőt legfeljebb ha háromszor mondta neki azt, hogy helló. Tom Cruise, aki hívő katolikus családban nőtt fel, megtérítette az édesanyját és a három nővérét is. Ők most mind a neves színésznek dolgoznak a szcientológiai egyházban.

A testőrnek végül is elege lett a szcientológiai egyházból és távozott. Ekkor azonban megjelent az édesanyja, aki továbbra is magas rangú tisztje a titokzatos egyháznak. Hősünk e szavakkal fogadta: ha anyaként jöttél, akkor örömmel fogadlak, de ha a szcientológiai egyház nevében akarsz visszatéríteni, akkor tűnj el az életemből. Minthogy édesanyja kitartott a szcientológiai egyház mellett, a családi kapcsolat megszakadt. A szcientológiai egyházat sok országban betiltották, mert a titokzatos szervezet túlságosan is nagy befolyást gyakorol a tagok életére. Oroszországban a szcientológiai egyházat a CIA egyik fedőszervének tartják. Tom Cruise a szcientológia első számú reklámfigurája, de saját testőre szerint a színész és a titokzatos egyház kölcsönösen kihasználják egymást. Tom Cruise a karrierépítés szempontjából tartotta és tartja fontosnak a szcientológiát, míg az egyház kihasználja azt, hogy Hollywood egyik legismertebb arca nyíltan felvállalja a szcientológiát, melyet sok államban ugyancsak kétes szervezetnek tartanak.

Fotó: Wikimedia Commons

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez