Orvosnak adta ki magát és hónapokig dolgozott egy kórházban egy indiai férfi

Delhi egyik kórházában főként kapcsolatépítésre használta fel hamis identitását, mielőtt gyanút fogtak a kollégái.

Eljárás indult Adnan Khurram 19 éves indiai férfi ellen Delhiben, mert a központi orvosi egyetemre és annak intézményeibe (AIIMS) 5 hónapon keresztül úgy járt be, hogy orvosnak adta ki magát. Hamis személyazonosságát arra használta fel, hogy közelebb kerüljön a valódi egészségügyi dolgozókhoz, akiknek a zártkörű eseményein is rendszeresen részt vett a Hindustan Times beszámolója szerint. A csaknem fél évig tartó színjáték olyannyira sikeres volt, hogy eleinte senkinek nem tűnt fel: a fiatal férfinak valójában nincs diplomája és nem is tanul orvosnak. Bár ez idő alatt orvosi tevékenységet nem végzett, így nagy kockázatot nem jelentett a betegeknek és az ott dolgozók sem vehették észre, hogy egy csalóról van szó. Végül azzal lett gyanús, hogy különböző hazugságokat állított a kollégáknak, majd nem tudta magát tisztázni, így végül jelentették a rendőrségnek. Pedig még a közösségi médiumokon is ügyelt rá, hogy a feltöltött képek azt sugározzák: ő szintén közéjük tartozik.

Tettét azzal indokolta, hogy egy családtagjának szeretett volna kiemelt bánásmódot biztosítani. Azt is mondta, hogy szeretett orvosok között lenni, ő maga is orvos akart lenni. Az indiai lap szerint a férfi gyógyszerismerete olyan alapos volt, hogy a kihallgatást végző rendőrök is meglepődtek rajta. Most azonban szigorú büntetéssel kell szembenéznie, amiért átverte az egyetemi és a kórházi dolgozókat.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez