Ikonikus európai intézmények, arab kézen

Nem egyszerű hely a Közel-Kelet, akkor sem, ha nem a válságokról, fegyveres konfliktusokról beszélünk. Szegénység és nyomor az egyik végen, világviszonylatban is vagyonoknak számító vagyonok a másikon. És ezek tulajdonosai egyre extravagánsabban vásárolnak a globális piacon. A Harrodstól Euro Disney-ig, a Paris Saint Germaintől a Twitterig egyre több minden kerül részben vagy egészben a kezükbe.

Szóval ide megy a dollármilliárdok egy része. Vagy maguk a nagy mogulok vásárolnak tulajdont az európai érdekeltségekben részben vagy egészben, vagy pedig az államok. Az utóbbiak közül az Egyesült Arab Emírségek áll az élen. Terjeszkednek az arab befektetők, Európában pedig sokan felhúzzák erre a szemöldöküket. Különösen a franciák, miután Katar állítólag saját vámmentes birodalmát építette ki Párizs szívében, 3 milliárd euróért. erről a botrányról majd máskor, most nézzünk meg néhány ikonikus európai intézményt, arab kézben. A legújabbakat.

1. Disneyland és Al-Waleed Bin Talal.

A szaúdi herceg a Közel-Kelet legvagyonosabb embere a Forbes szerint. Ő sietett a Párizs melletti, bajba jutott Disneyland megmentésére. Amit már majdnem be kellett zárni. A herceg 1 milliárd euróval szállt be, és az övé lett a Euro Diseney tizede.

2. A londoni Harrods és Katar

A híres londoni luxusáruház (tudják, amelyet a királynőnek is kinyitottak időnként egy éjszakai bevásárlás erejéig) arab kézből vándorol arab kézbe. Korábban az egyiptomi milliárdos, Mohammed al-Fayed tulajdonában állt, aki a néhai Diana hercegnő ugyancsak néhai barátjának, Dodi Fayednek az édesapja. De ő eladta, mégpedig a katari uralkodó egyik pénzügyi alapjának, 2,3 milliárd euróért.

3. A londoni Uborka torony és a Safra csoport.

Igaz, Joseph Safra birodalma nemzetközi, és a főhadiszállása Sao Paulo-ban van, de a család gyökerei Aleppóba, Szíriába nyúlnak vissza. Így aztán a Közel-Keleten meglehetősen nagy érdeklődéssel fogadták a hírt, hogy a csoport vásárolta meg a London sziluettjét is meghatározó, uborka alakú tornyot 1,1 milliárd euróért.

4. A Paris Saint Germain és Katar

Katart rendre izgalomba hozza a foci, gondoljunk csak a következő világbajnokság rendezési joga körüli botrányokra és a vébére épített extravagáns stadionokra. A Qatar Sports Investment 2011-ben lett a párizsi klub többségi tulajdonosa, egy évre rá pedig már egyedüli részvényese. A PSG ezzel Franciaország leggazdagabb klubja lett.

5. A Miramax és Katar.

A Miramax 17 évig a Disney-é volt, aztán a filmtársaságot is Katar vásárolta meg. Annak függetlenségével együtt. Olyan film, ami kritikus az iszlámmal szemben, állítólag nem készülhet most a Miramax-nál.

6. A Twitter és bin Talal herceg

A leggazdagabb arab nem csak a Eurodisney-be vásárolta be magát: 300 millió dollárért vett részvényeket a Twitterben is, és az idén már 1 milliárddal részesül a vállalkozásból. Használni viszont nem használja a Twittert.

7. Luxushotelek és arabok.

Kevés közös vonása van manapságnak Katarnak és Szaúd-Arábiának. De a luxushotelek szeretetében feltétlenül osztoznak: főként, ha azok tengeren túliak. Jó néhány ilyen intézmény van arab kézben Európában és Amerikában egyaránt. Bin Talal befektetési cége például a párizsi George V. Four Seasonst vagy a New York-i Plazát vette meg, míg Katar Párizsban és Nizzában vásárolta fel az Intercontinentalokat.

8. A Scotland Yard és Abu Dhabi

A legújabb szerzemény a New Scotland Yard. Az 1967-től a londoni rendőrség főhadiszállásául szolgáló épületet Abu Dhabi-i fejlesztők vették meg, 580 millió dollárért. A világ leghíresebb rendőrségének címén luxuslakások épülnek majd, persze Abu Dhabi tulajdonban.

9. Orosz építőipari cég és jordán milliárdos

De elég a hihetetlenül gazdag Öböl-országokból: Jordániának is van Forbes-milliárdosa. Ziad Manasir a 13. leggazdagabb arab, 3 milliárd dolláros vagyonnal. És a róla elnevezett Manasir-csoport után ma már az orosz Stroigasconsulting is az övé.

És mindez csak ízelítő: kalandozhatnánk tovább szinte egész Európában.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez