Az EU déli államai nem kérnek az új migránspolitikából

Az Európai Unió mindenáron el akarja kerülni, hogy megismétlődjön a 2015-ös migránsinvázió. Ezért Bulgária – az EU soros elnöke – Németország és Svédország támogatásával olyan javaslatot terjesztett elő, mely alaposan megnehezítené a frontállamok helyzetét.

A legtöbb migráns az öt déli államba érkezik: Olaszországba, Spanyolországba, Görögországba, Ciprusra és Máltára. A dublini alapelvek szerint ezek a fogadóállamok hat hónapig felelősek a migránsokért, akik azután új célországot jelölhetnek meg. Az új javaslat ezt az időszakot 10 évre növelné. A brüsszeli Politico szerint az érintett öt frontállam elutasítja a bolgár javaslatot, melyet pedig a következő EU-csúcstalálkozón már el is kellene fogadni.

Ez amúgy sem lenne könnyű, hiszen számolni kell a négy visegrádi állam nyílt ellenállásával a kvótaügyben. Az EU tavaly leállt a kvótaprogrammal, mely a migránsokkal túlterhelt államok terheit csökkentette volna, mert a fogadókészség minimális volt. Vagy annyi sem: Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország egyetlen migránst sem kíván fogadni. Az új bolgár javaslat az, hogy a kvótarendszer ne kötelező legyen, hanem szabadon választott. Azok az uniós tagállamok, melyek hajlandóak befogadni migránsokat, kapjanak ezért valamilyen anyagi juttatást. A következő költségvetési periódusban azt tervezik Brüsszelben, hogy azok az államok, melyek nem alkalmazkodnak az EU szabályaihoz, lényegesen kevesebb pénzt kapnak, azok viszont, melyek hajlandóak áldozatot hozni más tagállamok érdekében, pluszpénzekhez jutnának. Mindenesetre viharos viták várhatóak migránsügyben az EU-ban, ahol ez a kérdés alaposan megosztja minden tagállam közvéleményét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez