Francia külügyminiszter: nem halt meg az iráni nukleáris egyezmény

Franciaország megpróbálja megmenteni az Iránnal aláírt nukleáris egyezményt. Emmanuel Macron francia elnök épp ezért szerdán telefonon tárgyal Hasszán Rohani iráni államfővel. A cél az, hogy Irán tartsa be a megállapodást azután is, hogy Donald Trump egyoldalúan kijelentette: az USA kilép a 2015-ben aláírt egyezményből.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter, aki a párizsi RTL-nek nyilatkozott, elmondta, hogy az iráni nukleáris egyezmény nem halt meg azzal, hogy Amerika bejelentette: kilép. Franciaországnak és minden más aláíró nagyhatalomnak az az érdeke, hogy az egyezmény továbbra is fennmaradjon. 2015-ben az USA, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország és Kína írta alá az egyezményt Iránnal. Ennek nyomán feloldották a szankciókat Iránnal szemben. Most Trump azt közölte: nemcsak, hogy visszaállítja a szankciókat, de azok is büntetésre számíthatnak, akik kereskednek Iránnal. Ezzel szemben a francia külügyminiszter közölte: mindent megtesznek azért, hogy az érintett francia cégek ne szenvedjenek kárt Trump döntése miatt.

Jean-Yves Le Drian külügyminiszter kifejezte aggodalmát amiatt, hogy Trump döntése elmérgesítheti az amúgy is feszült helyzetet a Közel-Keleten. Izrael rendszeresen támadja Irán támaszpontjait Szíriában, melyeket orosz rakétarendszer védelmez. Egy háborús konfliktus újabb menekülthullámot indíthatna el Európa felé, és ezt Franciaország – az EU többi államához hasonlóan – mindenképp szeretné elkerülni.

Fotó: az iráni embargó ellen tüntetnek a Fehér Ház előtt 2012-ben

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez