Közös afgán-pakisztáni fellépés a terror ellen?

Kabulban tárgyalt Pakisztán fegyveres erőinek főnöke és a titkosszolgálat vezetője nem sokkal a tálibok terrortámadása után. A tét az, hogy együttműködik-e a két szomszédos állam az iszlamista terror ellen a jövőben.

„Ezentúl nem lesz jó tálib és rossz tálib. Ezt a terrortámadást az ország nem felejti el! Eltökélt szándékunk, hogy megsemmisítsük a terrorizmust!”- hangsúlyozta Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök, aki részt vett néhány áldozat temetésén Peshawarban. A tálibok támadása 148 emberéletet követelt, az áldozatok döntő többsége iskolás gyerek volt.

De vajon miért tette ezt a pakisztáni tálibok szervezete, mely korábban közeli kapcsolatban állt a pakisztáni titkosszolgálattal? Mullah Fazlullah, a pakisztáni tálibok vezére, régi jó ismerőse a titkosszolgálatnak. Már csak azért is, mert még helyi főnök korában ő adott parancsot Malala Yousafzai kivégzésére. A lány ugyancsak Peshawarban azért küzdött, hogy a szebbik nem képviselői is tanulhassanak. A tálibok fejbe lőtték, de túlélte. Idén megkapta a Nobel békedíjat. Sokan úgy vélik Pakisztánban, hogy ez is motiválta a tálib vezérkart a terrorakció kitervelése során.

A másik ok a hadsereg offenzívája volt Vazirisztán északi részén, ahol a tálibok vezérkara korábban állomásozott. A hadsereg csak hosszas habozás után szánta rá magát az akcióra. Szövetségese, az Egyesült Államok követelte ezt. Amerika ugyanis tart attól, hogy a NATO csapatok zömének kivonulás után a tálibok átfogó offenzívát indítanak a kevéssé stabil afgán kormányzat ellen. Csakhogy Pakisztánban eddig a tálibokat úgy tekintették, mint szükséges ellensúlyt Indiával szemben Afganisztánban. A tálibok korábban támadást intéztek India kabuli nagykövetsége ellen. A tálibokhoz nagyon hasonló iszlamista milíciák harcolnak Kasmírban India ellen. És ugyanilyen fanatikus dzsihád harcosok rendeztek vérfürdőt Mumbaiban, az egykori Bombayben 2008-ban. Az indiai sajtó vádlóan mutogatott a pakisztáni titkosszolgálatra.

Nem alaptalanul, hiszen ez a szervezet hozta létre és támogatta sokáig a tálibokat is. Most a titkosszolgálat főnöke is részt vett Kabulban azokon a tárgyalásokon, melyeket a pakisztáni hadsereg főparancsnoka Asraf Ghani afgán elnökkel és Afganisztán katonai vezetőivel folytatott. Mi volt eddig a helyzet? Mindenki csak a “saját” tálib szervezete ellen küzdött. Vagyis az afgán kormány ellen harcoló tálibok vígan éltek Pakisztánban és megfordítva: Afganisztánt sem érdekelte, hogy mit csinálnak területén a pakisztáni tálibok. Minthogy a határt a törzsi területen senki sem tartja tiszteletben, így az iszlamista harcosoknak és főnököknek könnyű dolguk volt: csak át kellett sétálni a másik országba.

Most mindenki arra hivatkozik Kabulban és Iszkamabadban, hogy ennek vége. Mindenki harcolni akar a tálibok ellen a szörnyű peshawari vérfürdő után. Bár az egyik iszlamista milícia “polgári szárnyának” vezetője hidegvérű nyilatkozatában kijelentette: a terrortámadás mögött India állt. A pakisztáni iszlamista vezető fejére 10 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a washingtoni igazságügyi minisztérium.

 

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez