Mint Anglia Shakespeare idejében – Károly herceg a Székelyföldön

A walesi herceg a helyi emberekkel parolázott, akik közül sokan jól ismerik őt, hiszen 20 éve vett birtokot Zalánpatakon, az Erdővidéken.

Károly herceg egyik őse Erdélyben született, ezért keresett itt magának birtokot. Később beleszeretett a tájba, amely a régi angol vidéket idézi a számára.

Épp ezért meghívott 36 festőművészt, hogy mutassák be a környék egyedülálló növényvilágát. Erdély abban a tekintetben számít unikumnak Európában, hogy nem kell felkapaszkodni magas hegycsúcsokra, mert a házból kilépve is lehet olyan ritka virágokra lelni, mint a hunyor vagy a kakasmandikó. Fay Ballard brit festőnő elmondta a londoni Guardiannek, hogy neki sikerült tátorján  virágot is lerajzolnia. Ez a virág egyedülálló a maga nemében, az Európai Unió által védett növények közé tartozik.

A képekből és rajzokból kiállítás nyílt Londonban, a román kulturális intézetben. Transylvania Florilegum a kiállítás neve. Ugyanezzel a címmel könyv is megjelenik július elején Londonban a Székelyföld egyedülálló növényvilágáról – úgy, ahogy azok a festők látják, akiket Károly herceg hívott meg, hogy erdélyi birtoka környékén örökítsék meg a tájat, mely egyes helyeken olyan, mint Anglia Shakespeare idejében volt…

Fotó: tátorjánbokrok / Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez