Obama szignózta a venezuelai szankciókat

Barack Obama aláírta azt a Kongresszus által korábban elfogadott törvénytervezetet, amely lehetővé teszi szankciók életbe léptetését azon venezuelai köztisztviselők ellen, akiket az USA szerint felelősek a februári tüntetések erőszakos leveréséért.

Annak ellenére, hogy korábban Obama úgy nyilatkozott: a szankciók helyett inkább a Venezuelával folytatott diplomáciai párbeszédet részesíti előnyben, az államfő csütörtökön mégis aláírta a Kongresszus által elfogadott korlátozásokat. Így Washington befagyaszthatja a szóban forgó 65 venezuelai köztisztviselő amerikai bankokban nyitott számláit és megtagadhatja az emberi jogok megsértésével vádolt dél-amerikai politikusok beutazásának engedélyezését az országba.

A kilátásba helyezett szankciók szignózására válaszul Nicolás Maduro venezuelai államfő azt mondta: az intézkedéseket a “bolivári állam” elleni észak-amerikai agresszió kiszélesítéseként értékeli, amit országa népe a legteljesebb mértékben elutasít. Caracasban egyébként a kormányt támogató tömegek vonultak az utcára, hogy a szankciók ellen tüntessenek.

Korábban egyébként a Mercosur (a Dél-amerikai Közös Piac) tagországainak államfői közös nyilatkozatukban támogatásukról biztosították Venezuelát és elítélték az USA lépését.

“A szankciók megsértik a nemzetközi jogban foglalt be nem avatkozás elvét, és semmilyen formában sem járulnak hozzá a venezuelai demokrácia stabilitásának, valamint az ország társadalmi békéjének megőrzéséhez” – áll a közleményében.

Tavaly februárban a caracasi tüntetéseken 39-en vesztették életüket, több százan pedig megsebesültek. Arról még mindig megoszlanak a vélemények, hogy milyen hatalmi csoportok állhattak az erőszak mögött, amelynek egyébként az ellenzéki áldozatok mellett számos egyenruhás és kormánypárti aktivista is áldozatul esett.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez