A német elnök is fejet hajtott a náci láger áldozatai előtt Fehéroroszországban

Régi elmaradást pótolunk – hangsúlyozta Steinmeier német elnök a Minszk melletti Málij Trosztenyecben. A nácik itt haláltábort működtettek 1942 és 1944 között. Az áldozatok többnyire zsidók voltak, de szovjet hadifoglyokat is végeztek itt ki ezerszámra.

A halálos áldozatok számát a történészek 60 és 200 ezer közé teszik. A haláltábor nyomait a visszavonuló nácik igyekeztek eltüntetni. A szovjet időkben semmiféle kutatás sem folyt. A német közszolgálati portálnak, a Deutsche Wellének nyilatkozó történészek elmondták: a Szovjetunióban a holokauszt tabutémának számított, bár sok százezer zsidó esett áldozatul az egykori Szovjetunió területén. Ennek a Minszk melletti tábornak még a nyomait is eltörölték. Az első emléktáblát csak 2002-ben, a tábor létrejöttének hatvanadik évfordulóján helyezték el.

Most Fehéroroszország és Németország államfője együtt koszorúzott. Ez volt az első alkalom, hogy Németország elnöke Fehéroroszországba látogatott. Lukasenko elnök autokratikus rendszere gyakori bírálat tárgya az Európai Unióban. Fehéroroszország Moszkva hű szövetségese és Putyin támogatásával tartja fenn magát. Minszk közeledni szeretne az Európai Unióhoz is, hiszen a közeli balti államok fejlődése mutatja, hogy a szovjet múlt ellenére komoly eredményeket lehet elérni a társadalmi-gazdasági körülmények javításában. Lukasenko elnök ezért is vett részt Steinmeier német államfővel azon a megemlékezésen, melyen egy csaknem elfelejtett náci haláltábor áldozatai előtt tisztelegtek több mint hetven éves késéssel Fehéroroszországban.

(Visited 11 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez