Brad, ha éppen nem sportolt vagy énekelt, akkor szabadidejét a templomban töltötte. Idővel, ahogy külleme is sejteni engedi, az ifjú Brad a tipikus amerikai srác filmbe illő életét élte: a gimi sportcsapata mellett a diákbizottság elnökeként is feltűnt, illetve az iskolai színjátszásban is kipróbálta magát. A középiskola elvégzése után a Missouri Egyetemre vették fel, ahol újságírást és reklámozást tanult. Amikor rájött, hogy valódi szerelme a színészkedés, elköltözött Hollywoodba, annak ellenére, hogy már csak karnyújtásnyira volt a diplomától. Félve szülei reakciójától azt mondta nekik, hogy Pasadenába ment, az ottani főiskolára. Kaliforniában színjátszó órákat vett, s közben különféle munkákat vállalt el: a többi között sztriptíztáncosnőket fuvarozott, pincérkedett, vagy óriáscsirke jelmezt viselt egy helyi éttermet reklámozva.
Az alkalmi munkák lehetővé tették számára, hogy színészképzőbe járjon. Végül a legendás Dallas című telenovellában tűnt fel egy rövidke szerepben, majd az alacsony költségvetésű, 1989-es Kivégzős című thrillerben. 1991-ben azonban egy csapásra előlépett az ismeretlenségből, amikor jelentéktelen szerepei után megkapta J.D., a magányos vándor szerepét a Thelma és Louise című filmben. A körülbelül 15 perces szerep nem pusztán 15 perces hírnevet hozott Brad számára, és a szerepek lassan, de biztosan megtalálták őt.
Gyorsan jött népszerűségét később olyan filmekben kamatoztatta, mint a Robert Redford rendezte 1992-es Folyó szeli ketté, majd az 1994-es Szenvedélyek vihara. Mindkét szerepben egy szabad szellemű, erős akaratú lázadót játszott, de ez utóbbiban nagyobb lehetőséget kapott, hogy tovább fejlessze titokzatos karakterét. A film megjelenése után a People magazin megválasztotta a világ legszexisebb férfijának. Ez a cím ugyan behatárolta lehetőségeit, de Mr. Pittnek nem kellett sokáig izgulnia, a továbbiakban több lehetősége is adódott, hogy bemutassa kiemelkedő tehetségét. Ezek után sorra következtek a sikerfilmek.
Az Interjú a vámpírral, Tom Cruise és Antonio Banderas oldalán is ilyen volt. A kritikusok is elismerték tehetségét a Hetedik c. thrillerben, melyben megismerte akkori kedvesét, Gwyneth Paltrow-ot, aki 2 és fél évig volt a partnere. A 12 majom című sci-fiben nyújtott alakításáért már Oscarra és Golden Globe-díjra is jelölték. Ez utóbbit meg is kapta. Ezt követően 1996-ban ügyvédként jelenik meg a Pokoli lecke című drámában, és szerepel Harrison Forddal Az ördög maga thrillerben, ahol IRA terroristát játszik, és, hogy alakítása hiteles legyen, a szerep kedvéért megtanulta az ír akcentust is. A Hét év Tibetben c. filmjét azonban már botrányok övezték, Brad Pittet egy életre kitiltották Kínából. Azonban ez sem törte meg a sikerszériát, s folytatta a jobbnál jobb filmek készítését. 1999-ben az excentrikus és különc Tyler Durdenként kiemelkedő alakítást nyújtott a Harcosok klubja kultuszfilmben.
Brad Pitt számára a 2000-res évek Guy Ritchie thrillerével, a Blöff című filmmel kezdődtek, majd egy évvel később megkapta Robert “Rusty” Ryan szerepét az Ocean’s filmek remakejének első felvonásában, amely az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi címet kapta. Mindkét film hatalmas kasszasiker volt. 2001-ben A mexikói című filmben Julia Roberts oldalán láthattuk, és még ugyanebben az évben Budapesten leforgatta a Kémjátszma című akció-thrillert. 2002-ben a jóbarát, George Clooney első saját rendezésű filmjében, az Egy veszedelmes elme vallomásaiban vállalt egy kisebb szerepet.
2003-ban a Szindbád – A hét tenger legendája animációs filmben kölcsönözte a hangját a főkarakternek, Szinbádnak. 2004-ben Akhilleuszt formálta meg a Trója című történelmi drámában, mely egyúttal az egyik legnagyobb kasszasiker volt az évben. Szintén 2004-hez az Ocean´s Twelve – Eggyel nő a tét című film, melyben egy francia koronázási ékszert loptak el. 2005-ben John Smith-t alakította a Mr és Mrs Smith akciófilmben, egy évvel később pedig a Tégla producereként irányította többek között Leonardo DiCaprio, Matt Damon és Jack Nicholson munkáját.
2007-ben a Velencei Filmfesztivál díját érdemelte ki a Jesse James meggyilkolása a tettes a gyáva Robert Ford című filmjének köszönhetően. Szintén erre az évre datálható az Ocean´s Thirteen – A játszma folytatódik, melyben Al Pacino kaszinóját rabolták ki Oceanék, Brad Pitt ezúttal is főszerepet kapott. Ugyanebben az évben producere volt Angelina Jolie politikai drámájának, a Hatalmas szívnek. 2008-ban David Fincher fantasy romantikus drámájában játszott főszerepet, amely a Benjamin Button különös élete címet kapta. A film nagy sikert aratott, tizenhárom Oscar-díj jelölést kapott, azonban csak hármat ítélt meg az Akadémia. Brad Pitt-nek ez volt a második jelölése.
2009-ben Aldo Raine hadnagyot alakította a Quentin Tarantino által rendezett Becstelen brigantyk című történelmi drámában, melyben egy hírhedt nácivadász alakulatot vezetett, melynek az volt a célja, hogy minél több nácit öljenek meg. 2011-ben két filmje jelent meg, Az élet fája, mely három Oscar-díj jelölést érdemelt ki, és melyben Brad Pitt a produceri teendőket is ellátta, valamint Michael Lewis könyvéből készült Pénzcsináló. Utóbbi egy sportdráma, melyben Brad egy baseball managert alakított, és amely alakításért ismételten Oscarra jelölték. Maga a film hat jelölést kapott, ám az Akadémia egyet sem ítélt meg.
2012-ben az Ölni kíméletesen thrillerben játszott főszerepet. 2013-ban három filmje is megjelent: a Z Világháború akció-horrorban egy ENSZ riportert alakított, aki az egész világon keresztülutazik, versenyt futva az idővel, hogy megállítsa az embereket zombivá alakító járványt. A jogász-thrillerben egy bűnözőként láthattuk viszont és a 12 év rabszolgaság drámában pedig egy kanadai asztalost játszott. 2014-ben a Harag című második világháborús tankdrámában harcedzett őrmestert alakított, aki Fury nevű Sherman tankjával és annak 5 fős legénységével halálos küldetésre indult az ellenséges vonalak mögé, a náci Németország szívébe. Ami a jövőbeli projekteket illeti, 2015-ben a By the Sea romantikus drámában láthatjuk viszont, filmbeli partnere, felesége Angelina Jolie lesz.
Brad Pitt magánéletével mindig bőven szolgáltatott témát a bulvársajtó számára. 1990-ben a Too Young to die? című film munkálatai alatt összejött Juliette Lewis színésznővel, kettejük között tíz év a korkülönbség, amikor összejöttek, Juliette még csak 16 éves volt, Brad pedig 26. Gwyneth Paltrow-val a Hetedik című film forgatásai alatt ismerkedtek meg, majd később egy párt is alkottak, 1996. december 20-án Brad megkérte a színésznő kezét, ám az esküvő elmaradt.
Jennifer Aniston-nal egy vakrandi keretében ismerkedtek meg, amelyet az ügynökük szervezett meg. Hamar egymásra találtak, és 2000. július 29-én összekötötték az életüket. Házasságuk tündérmeseként indult, ám 5 év együttélés után mégis elváltak. Brad ekkor már Jon Voight lánya, Angelina Jolie partnere volt, akivel a Mr. és Mrs. Smith forgatásán ismerkedett meg. A pár azóta is boldogan él, hat gyereket nevelnek együtt. Maddoxot, Zaharát és Paxot adoptálták, kislányuk, Shiloh 2006-ban látta meg a napvilágot, ikreik, Vivienne Marcheline és Knox Leon pedig 2009-ben születtek. 2012. április 12-én bejelentették eljegyzésüket. Két évvel később, 2014. augusztus 23-án a dél-franciaországi Chateau Miraval városában szűk családi és baráti körben házasságot kötöttek.
(Kép: Europress/AFP)