Tehenekkel rehabilitálják a svéd nyitott börtönökben a rabokat

A Rödjan nem más, mint egy farm, amely nyitott börtönként működik, ahol a raboknak kell gondoznia az állatokat.

Stockholmtól 300 kilométerre fekszik Mariestad városa, ahol a 20-as években létrehozták Svédország egyik első, nyitott börtönét, a Rödjan-t. Jelenleg 60 fogvatartott készül itt a társadalomba való visszailleszkedésre, amelyben a farmon végzett munka segíti őket. Állatokat – köztük teheneket – kell gondozniuk, öntözik a veteményest, karbantartják a mezőgazdasági épületeket, tehát mindent ők végeznek el, amely a farm fenntartásához szükséges. Nincsenek biztonsági kamerák, sem szögesdrót, és a rabok mozgása sincs korlátozva az intézmény területén.

A fogvatartottak a legkülönfélébb bűncselekményekért töltik a büntetést, de a bírósági ítélet szerint egyikük sem jelent veszélyt a társadalomra. Heti 35 órát dolgoznak a farmon, két szabadnapjuk van, és óránként 13 svéd koronás fizetést is kapnak. Az őrök reggel, napközben és este is megszámolják őket, ha pedig valamelyiküknek gond akad a magatartásával, akkor szigorúbb biztonsági fokozatra állítják.

Svédországban mindössze 0,5 fogvatartott jut 1000 lakosra, a skandináv ország büntetés-végrehajtási rendszere pedig a hosszú börtönbüntetések helyett a házi őrizetet, a közösségi szolgálatot és a rehabilitációt helyezi előtérbe, amelynek részei a nyitott börtönök is. A reintegrációt nyelvtanfolyamokkal és szakképzésekkel is segítik, hogy a fogvatartottak minél hamarabb visszailleszkedhessenek a társadalomba.

“Ezt a rendszert azért dolgoztuk ki, hogy egy jó úton visszahozzuk az embereket a társadalomba, így nem kerülnek majd vissza a börtönökbe” – mondta Britt-Marie Johansson, a Rödjan vezetője az AFP-nek. A farmon végzett kemény munkának pedig meg is lett az eredménye: a gazdaság 2012-ben királyi elismerésben részesült az ott termelt tej magas minőségéért.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez