Nyugdíjas maffiózók vagy aktív bérgyilkosok?

Itáliában a rendőrség elfogta a La Torre testvérpárt, akik színes maffiózómúlt után saját vallomásuk szerint nyugdíjba vonultak. A rendőrség viszont azt gyanítja: épp arra készültek, hogy eltegyenek láb alól egy ügyészt és egy ügyésznőt, akik túlságosan is aktívan kutakodtak a maffia ügyeiben.

A testvérpár priusza önmagáért beszél: Agosto La Torrét, aki idén 55 éves, 40 gyilkosság elkövetésével gyanúsították meg, de bizonyítani egyet sem sikerült. Fénykorában a törekvő maffiózó a Nápoly körüli Camorra szervezet fő hóhéra volt. A negyvenedik hulla után nyugdíjba ment – vagy legalábbis ezt állítja magáról. Bátyja, az idén 62 éves Antonio igazi Don. Maga már nem gyilkol. Csak utasít. Különben pedig üzletember: éttermei vannak Aberdeenben, Skóciában. Az éttermek nem nagyon mentek, viszont a hatóságok leleményes pénzmosási akciót bizonyítottak rá a derék Donra, aki néhány évet rács mögött töltött.

De most újra szabadlábon tervezhette a jövőt. Ami a rendőrség szerint nem állt másból, mint az ügyészség két fontos emberének a tervezett legyilkolásából. A maffiaelhárító szolgálat még idejében lépett: a testvérpár előzetesbe került. Védekezésük roppant egyszerű: egy dolgos élet után élvezik a szorgos munkával megszerzett javakat, mint kisnyugdíjasok. Fegyverekről, gyilkosságokról semmit sem tudnak. Csakhogy hangfelvételek bizonyítják: egy ügyész és egy ügyésznő megölését tervezték. Ez főbenjáró bűncselekmény, amely ilyen priusz mellett újabb tartalmas börtönbüntetést jelenthet. Itáliában a maffiaperek évekig húzódnak, részben amiatt, mert a kellemetlen tanúk vagy a kellemetlenkedő ügyészek olykor menet közben eltűnnek. Nem ritkán a bizonyítékokkal együtt. A Skóciából hazatért Don, aki igazán nagykutyának számított az olasz maffiában, mindenesetre hallgat. A célba vett ügyészt és ügyésznőt  mindenesetre fokozott védelem alá helyezték. Itáliában intéztek már el maffiagyilkosságot a börtönből is…

Fotó: Nápoly spanyol negyede / Wikipédia

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez