Hazatérők: akkor boldogok, ha nem fehér a karácsony

A számítások szerint a tízmilliós ország lakosságának közel egytizede vándorolt külföldre egy jobb élet reményében, akinek pedig akad egy kis megtakarított pénze, sőt a papírjai is rendben vannak, a karácsonyt természetesen szeretné szeretteivel tölteni.

Éppen ezért Bolíviában a karácsonyi ünnepek közeledtével hazalátogató hozzátartozóikat váró családoktól nyüzsögnek a repülőterek. Bár az elmúlt években sokan véglegesen maguk mögött hagyták a válsággal viaskodó Spanyolországot, mégis, legalább 700 000 bolíviai továbbra is külföldön él, azok számára pedig, akik az ünnepeket családjuktól távol töltik, bizony nem a legvidámabb időszak a karácsony. Márpedig a külföldre vándoroltak többsége számára egy interkontinentális repülőút költségei gyakorlatilag megfizethetetlenek.

Akadnak persze kivételek is bőven. Az AirEuropa közleménye szerint például az ünnepek alatt szinte mindegyik Európából Bolíviába tartó járat teltházas. A repülőtereken feszülten várakozó családtagok hangulatát pedig, valószínűleg csak azok érzik át igazán, akik már intettek búcsút úgy a szeretteiknek, hogy nem tudták, mikor látják őket viszont.

Egyes szülők például tíz év után most először térnek vissza hátrahagyott gyerekeikhez, akiket jó esetben a nagyszülők neveltek, a viszontlátás öröme pedig minden bizonnyal a legszebb karácsonyi ajándék.

Santa Cruzban egyébként jól tartja magát a 32 fok, a pálmafák néha nagy lustán megrázzák a hajszárítóhoz hasonló forró szélben a rájuk aggatott, európai szemmel mindenképpen bizarr karácsonyi fényeket, mindez azonban a hazatérők számára a legkellemesebb ünnepi idill. Nem mindenki vágyik ugyanis fehér karácsonyra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez