Már nem bűncselekmény a házasságtörés Indiában

Így döntött a legfelső bíróság. Eddig egy 158 éves jogszabály szerint bűncselekményt követett el az, aki úgy létesített intim kapcsolatot egy férjezett nővel, hogy ahhoz a férj nem járult hozzá – emlékeztet a BBC. Arról mindazonáltal nincs adat, hogy hány ítélet született ilyen ügyben.

A szakállas jogszabályt egy Olaszországban élő 41 éves indiai üzletember támadta meg. Azt kifogásolta, hogy a törvény önkényes és diszkriminatív, nemek szerint tesz különbséget az emberek között. 45 oldalas beadványában idézte többek között Ralph Waldo Emerson amerikai költő, Mary Wollstonecraft emberi jogi aktivista és Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár gondolatait a nők és a férfiak közötti egyenjogúságról.

A férfiak voltak negatív diszkrimináció áldozatai ebben az esetben. Mert kit is tett büntethetővé a törvény? A másik férfit, mint csábítót. Őt öt évig terjedő börtön fenyegette és/vagy pénzbüntetés. A nőt nem minősítette bűnrészesnek a jogszabály. Mellyel sokszor visszaéltek, többnyire válni vágyó férjek tettek ilyen feljelentést és hurcoltak meg vele a saját érdekükben másokat. Akikre nem tudták – de nem is kellett – rábizonyítani a házasságtörést.

Korábban már mások is indítványozták a törvény eltörlését, de eddig az illetékesek a családok stabilitásának védelmére hivatkozva megtagadták ezt. Érdekes, hogy a konzervatív kormány és fő ereje, a Bháratíja Dzsanata párt ellenezte a mostani lépést, szerinte az árt a család, mint intézmény szentségének. Ez egyébként már a második, még az angol gyarmati időkből származó törvény, amelyet ebben a hónapban hatályon kívül helyeznek Indiában.  A másik a homoszexualitás büntethetőségéről szólt.

A házasságtörés továbbra is válóoknak számít, de bűncselekménynek nem – mondja Dipak Miszra legfelsőbb bíró.

Az indiai folklór egyébként sok ilyen esetet ismer. A BBC-nek nyilatkozó tudós, J Moussaief Masson szerint a legtöbb szanszkrit nyelvű szerelmes vers “bűnös”, vagyis házasságon kívüli szerelemről szól. Mindazonáltal a Krisztus előtt ezer évvel született hindu törvénykönyv,  a Manuszmriti azt írja elő, hogy a király rettenetes büntetéssel kell hogy sújtsa és aztán száműzze azt, aki elcsábítja másnak a feleségét.

A házasságtörést és egyáltalán a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot még ma is törvény tiltja több államban, mindenekelőtt a saríát alkalmazó muszlim országokban: Iránban, Szaúd-Arábiában, Afganisztánban, Pakisztánban, Bangladesben és Szomáliában. De Tajvanon is büntetik egy év börtönnel, Indonéziában pedig most készülnek erre. Több mint 60 országban viszont, ahol érvényben volt ilyen jogszabály, eltörölték azt. Immár Indiában is.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez