Bevándorlás Németországba: a szakképzetteknek könnyebb lesz

Berlinben a kormánykoalíció pártjai megállapodtak az új bevándorlási törvény egyik legfontosabb részletében: az Európai Unión kívülről érkezők ügyeinek megítélésében. A 2015-ös migránsinvázió felkorbácsolta a szenvedélyeket ebben az ügyben.

A legutóbbi kimutatás szerint 230 ezer olyan menedékkérő van Németországban, akinek a kérvényét elutasították, de nem akar hazamenni. Közülük 174 ezret mentesítettek a deportálás alól, különböző jogcímeken – közli a Deutsche Welle közszolgálati portál. Most azok, akik ebbe a kategóriába tartoznak, fellélegezhetnek, mert a tervezett új törvény kedvező változásokat hoz a számukra. Könnyebben hozzájuthatnak az áhított kék kártyához, mint eddig, vagyis megkönnyítik számukra a legális munkavállalást Németországban. Miért?

Nagy a szakmunkáshiány

Erről panaszkodott a Deutsche Welle közszolgálati portálnak a Munkaadók Szövetségének a főnöke. Nemcsak arról van szó, hogy ma rossz a helyzet, hanem arról is, hogy a jövőben még súlyosabb lehet a hiány néhány fontos ágazatban. Eddig az Unión kívüli munkavállalók csak akkor reménykedhettek legális munkában, ha megkapták a hivatalos igazolást: német vagy uniós polgár nem vállalja a munkát! Ez a kritérium a jövőben fokozatosan megszűnik – állapodott meg a kormánykoalíció Berlinben.

A bevándorlási törvény alapelve viszont változatlan: továbbra sem keverik össze a menekültkérdést a munkaerőpiac helyzetével. Pedig a szociáldemokraták ezt szerették volna elérni, az egységes kezelését a bevándorlásnak! Politikailag ez igen kényes téma Németországban, ahol a kormánykoalíció pártjainak a népszerűsége folyamatosan csökken a bevándorlási politika miatt. Ráadásul az egyik kormánypárt, a CSU sorsdöntő tartományi választás elé néz Bajorországban októberben.

A gazdasági érdekek és a politikai érzelmek sok helyen ellentétesek: miközben a gyárak küzdenek a szakképzett munkaerő hiányával, sokan nem szívesen látnak más civilizációkból érkezett munkavállalókat Németországban. Természetesen a berlini egyeztetés során is felmerült: a beáramló munkaerő szakképzettsége és nyelvtudása gyakran igen kétséges. Ezért az új bevándorlási törvény nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a jövőben az új bevándorlók szakmai és nyelvi képzésére több pénz jusson, hogy mielőbb be tudjanak illeszkedni a német társadalomba.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez