Német útlevelet kérnek a nácik elől Angliába menekült zsidók

Amióta Nagy-Britannia a kilépés mellett döntött, drámai mértékben megnőtt a német útlevelek iránti igény az Egyesült Királyságban.

Egy friss jelentést ismertet a Deutsche Welle közszolgálati portál, mely szerint 3700-an folyamodtak német útlevélért Nagy-Britannia polgárai közül. A döntő többségük /több mint 3400/ olyan zsidó, aki a nácik elől menekült Nagy-Britanniába. Itt van például a híres Kindertransport, mely tízezer zsidó gyereket mentett meg a csaknem biztos haláltól. Ez az akció 1938 decemberétől egészen 1939 augusztusáig, vagyis a világháború kitöréséig folytatódott. Ezeknek a gyerekeknek a döntő többsége sohasem látta viszont a családját, mert hozzátartozóik a holokauszt áldozatai lettek.

A német alkotmány kimondja: mindazoknak az állampolgárságát vissza kell adni, akik az üldöztetés elől menekülve kerültek külföldre. Most úgy tűnik: az Angliában élő német zsidók egy része fontosnak tartja az európai útlevelet. Amíg Nagy-Britannia tagja az Európai Uniónak, addig ennek nincsen különösebb jelentősége, de mihelyt megtörténik a kilépés, megváltozhat a helyzet. A Deutsche Welle megjegyzi: a meglehetősen kaotikus tárgyalások nemigen növelik a polgárok bizalmát. Sokan félnek tőle: az egyszerű polgárok isszák meg a levét annak, hogy Nagy-Britannia és az Európai Unió vezetői nem tudnak zöld ágra vergődni a kilépés feltételei ügyében, noha a határidő sürget. Ezért Berlinben azzal számolnak: a jövőben még több olyan zsidó család fog német útlevelet kérni, amelynek a felmenői a nácik elől menekültek az Egyesült Királyságba.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez