Az oroszok megzavarták a finn GPS-jelet a NATO-hadgyakorlat idején?

50 ezer NATO katona gyakorlatozott Skandináviában, Oroszország határainak közelében két héten keresztül. Finnország ugyan nem tagja az észak-atlanti katonai szövetségnek, de most katonákat küldött erre a hadgyakorlatra, mert tart Moszkva fenyegetésétől.

Finnországnak 1.340 kilométeres közös határa van Oroszországgal. 1809-től 1918-ig Finnország a cári birodalom része volt. 1940-ben Sztálin megtámadta és jelentős területeket elcsatolt tőle. Emiatt Finnországban a mai napig tartanak Oroszországtól…

Megzavarták az ország GPS-rendszerét, amit a polgári légi közlekedést is érintette és ezzel veszélybe sodorták az utasok életét – közölte négy nappal a nagy hadgyakorlat befejezése után Finnország miniszterelnöke. Juha Sipila maga is gyakorlott pilóta, ezért pontosan tisztában van a veszéllyel, mely különösen Lappföldön, Finnország északi részén fenyegette a repülőgépeket. Korábban Norvégia is azt állította: náluk is megzavarták a GPS-rendszereket egy tavalyi nemzeti hadgyakorlat alatt és minden bizonnyal ez az oroszok műve volt.

Nem olyan nagy művészet a mai technológia ismeretében megszakítani a légi közlekedés GPS- jelét – mondta Finnország miniszterelnöke, aki hangsúlyozta: ez nem vicc! Kivizsgálják az esetet. Ha kiderül, hogy az oroszok állnak mögötte, akkor szankciók következnek majd. Sok NATO- tagállam vádolja azzal Moszkvát, hogy úgynevezett hibrid hadviselést folytat ellene. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy megcélozzák a civil szférát, hogy azon keresztül befolyásolják a NATO-tagállamok stabilitását.

Több NATO-állam úgy reagált erre, hogy erőteljes fegyverkezésbe kezdett. Lengyelország például kétmilliárd dollárt ajánlott fel Donald Trumpnak, ha az USA elnöke állandóan erős amerikai alakulatot állomásoztat az orosz határ közelében. Az erődöt Donald Trumpról neveznék el az orosz határ közelében Lengyelországban.

Szakértők szerint egyébként a mostani eset is azt mutatja, mennyire sérülékeny és idejét múlt a GPS-rendszer.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez