Nem lesz rendkívüli OPEC ülés

Szaúd-Arábiát és Öböl menti szövetségeseit nem zavarja az alacsony olajár.

Az Abu Dhabiban rendezett nemzetközi energia konferencia jó alkalom volt arra az OPEC legbefolyásosabb tagjainak, hogy megerősítsék: nincs szükség a termelés csökkentésére, jövő év júniusáig nem lesz hivatalos OPEC ülés. Néhány tagállam ugyanis a novemberi bécsi döntés felülvizsgálatát szorgalmazza. Akkor az OPEC a napi 30 millió hordós termelési szint fenntartása mellett döntött. Azóta még tovább zuhant az olajár, de ez nem zavarja az Öböl-mentieket. Mind a szaúdi, a kuvaiti és az emírségekbeli olajminiszter is megerősítette: jó döntést hoztak Bécsben. Persze azt is mondták, ha az OPEC-en kívüli termelők másként látják, ők akár csökkenthetik a saját termelésüket. Sőt azt is sejtetni engedték, hogy szerintük a nem OPEC tagok, például Oroszország „felelőtlen döntései” okozták az olajár látványos esését. Ezen országok szerint, és ebből a szempontból közéjük sorolható az OPEC-tag Venezuela is, egy tudatos, Szaúd-Arábia által irányított konspiráció eredménye az árzuhanás, a cél az amerikai palaolaj termelés ellehetetlenítése, illetve Irán megbüntetése az Asszad rezsim és általában a síita mozgalmak támogatása miatt. Érdekes, hogy az egyébként síita többségű Irak olajügyi tárcavezetője is a termelési szint fenntartása mellett foglalt állást és azt mondta, hogy a közeli jövőben Irak hatvan dollár körüli olajárral kalkulál. (Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez