Sandra kiszabadulhat végre a ketrecéből

Sandra, a 29 éves orángután egy bírósági végzésnek köszönhetően szabadon élhet a brazil őserdőben: mint nem-emberi egyénnek joga van a szabadságra. Ezt az alapvető jogot egy, az ügyét másodfokon is tárgyaló Buenos Aires-i bíróság ismerte el.

Mivel azonban Sandra már eleve fogságban született, nem lehet egyszerűen kihelyezni az őserdőbe, hanem úgynevezett fél-szabad helyzetben élhet tovább. Ez röviden egy rezervátumot jelent, ahol számos orángután és nagytestű majom él.

A furcsa perre azért került sor, mert három argentin ügyvéd Alejandro Slokar, Angela Ledesma és Pedro David úgy gondolták, hogy az állatoknak is vannak jogai, nem tárgyak, és ezeknek a jogoknak érvényt kell szerezni. De mivel nem emberek, nem vonatkozik rájuk az emberi méltóság fogalma, ezért megszületett a ,,nem emberi indivídum” kategória, amely széles jogköröket biztosít az állatoknak.

Az ügy tavaly novemberben kezdődött, amikor az argentin Afada Állatvédő Szervezet keresetet adott be a fejlett kognitiv képességekkel rendelkező állatok jogainak védelmében. Azt kérték, hogy Sandra a hozzá hasonló orángutánok között élhessen. Első alkalommal a bíróság elutasította az ügyet, de másodszorra sikerült eljutni a tárgyalásig, és az ítélet is megszületett: Sandrának joga van…

Most azonban a Buenos Aires-i állatkert tiltakozott és továbbvitte az ügyet a legfelsőbb bíróságra: ha utóbbi nem hoz más döntést, akkor Sandrát kiviszik egy orángután rezervátumba Brazíliába, ahol a mostani körülményekhez, vagyis a ketrechez képest mindenképpen szabadabban élhet.

Sandra 1986-ban született a németországi Rostockban az állatkertben és 1994-ben hozták át Buenos Airesbe.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez