Csökkenti termelését az OPEC+, nőnek az olajárak

Moszkva vállalta: napi 200 ezer hordóval csökkenti a kitermelést.

4 százalékkal emelkedett egy hordó olaj ára azt követően, hogy az OPEC+ értekezlet megállapodott a kitermelés csökkentéséről Bécsben. Az OPEC+ a hagyományos olajexportőr államok mellett magában foglalja Oroszországot és Kazahsztánt is. Oroszország a világ második legnagyobb exportőre Szaúd-Arábia után. Most úgy jöhetett létre a megállapodás, hogy Moszkva vállalta: napi 200 ezer hordóval csökkenti a kitermelést. A többiek 1 millió hordót vállaltak összesen. Így jön ki az 1,2 millió hordó naponta – jelezte a Bloomberg hírügynökség New Yorkból.

Ez nagy fordulatot jelent Moszkva olajpolitikájában

Korábban Igor Szecsin, a Rosznyeft főnöke azt hangsúlyozta: az oroszokat nem érdekli az olaj ára! Ha az csökken, akkor ők növelik a kitermelést, mert a számukra a végső olajbevétel a fontos. Arra viszont óriási szüksége van Oroszországnak, mely még mindig csak nyersanyagokat és fegyvereket képes exportálni – éppúgy, mint a szovjet időkben.

Sem Szaúd-Arábia, sem pedig Irán nem örül a csökkentésnek

Szaúd-Arábiában óriási fejlesztési terveket hirdetett meg Mohamed bin Szalman trónörökös. A cél az olajfüggőség csökkentése. Csakhogy a gigászi terveket csakis az olajból tudják fedezni. Ezért számukra is húsba vágó a csökkentés. Az olaj ára az elmúlt félévben 30%-kal csökkent. Ezt a tendenciát akarja most az OPEC+ döntés megfordítani.

Késhegyig menő vita Irán és Szaúd-Arábia között

Trump elnök kilépett az iráni atomalkuból és ez azt jelenti, hogy Irán újra páriaország lett. Ezen az alapon Teherán kérte: rá ne vonatkozzon a termelés visszafogása, mert minden centre szüksége van az olajbevételből. Szaúd-Arábia, mely a Közel-Keleten Irán halálos ellensége, elutasította a kérést. Végül kompromisszum született, mert mindenki megértette: ha nincs csökkentés, akkor az árak megindulnak megint lefelé.

A világon így is olajtöbblet várható

Lassul a globális gazdaság, csökken a kereslet az olaj iránt. Kanada is jelezte, hogy napi 325 ezer hordóval csökkenti a kitermelést. Amerikában egyre több a palaolaj, melyet viszont méregdrágán lehet kitermelni. Három embernek és az ő tanácsadóiknak kell megtalálniuk az egyensúlyi olajárat – írta a Bloomberg gazdasági portál. Az egyik Donald Trump Amerikából, a másik Vlagyimir Putyin Moszkvából. Végül a harmadik Mohamed bin Szalman herceg, Szaúd-Arábia trónörököse. Kína és az Európai Unió a legnagyobb fogyasztók: rajtuk múlik, hogy veszik-e a lapot?

A legtöbb olajexportőr államnak borzasztóan nagy szüksége van az olajbevételre. Nagy kérdés, hogy mindenki betartja-e a kvótát. Az OPEC+ külön miniszteri bizottságot üzemeltet, mely sasszemmel figyeli a tagállamokat: ki próbál meg csalni? Az ellenőröknek sok munkájuk lesz, mert az OPEC+ csökkentési határozata minden résztvevő érdekeit sérti, de az érintettek azt is tudták: ha nem állapodnak meg, akkor még rosszabb lesz az olajexportőrök helyzete a globális piacokon.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez