Férfiképzés kínai módra

Kemény férfit faragunk minden elkényeztetett gyerekből – ígéri egy magániskola Pekingben, ahol egy tornatanár-igazgató a katonás nevelés elszánt híveként eddig már “több mint 20 ezer férfit adott a hazának.”

Kínában a nem is oly rég még kötelező egyke miatt a trónörökössel általában igen enyhén bánnak. Kis császároknak nevezik őket és a legtöbb szülő és nagyszülő nagyon elkényezteti őket. Ebből aztán sok nemvárt következmény jöhet, például az, hogy a fiúk nem engedelmeskednek a szüleiknek. Ez korábban szinte elképzelhetetlen volt, bár maga Mao elnök is így kezdte forradalmár pályafutását. De hát őt nem kényeztette el az apja, hanem bottal verte, ha nem engedelmeskedett azonnal. A mai fiúk mások. Erre jött rá a tornatanár, aki vállalja: kemény módszerekkel engedelmes fiúkat és egyben katonás férfiakat nevel!

Sok mai fiú úgy viselkedik, mint a lányok 

Ezt bírálja az iskola igazgatója, aki úgy neveli a fiúkat, mintha katonai iskolában lennének. A legfontosabb tantárgy a testnevelés. Minden nap van ilyen foglalkozás, méghozzá egy katonai sporttelepen Peking külvárosában. Fekete egyenmelegítőben és vörös hajpánttal kell minden fiúnak megjelennie. A hajpánton az írásjelek: férfias férfi!

Aztán szinte megállás nélkül hajszolják őket a pályán. Mindegy, hogy melyik sportágat választják, de azt maximális odaadással kell csinálniuk ! Az iskola állítólag igen népszerű a kínai fővárosban. Hosszú a várólista. Azt nemigen lehet tudni, hogy maguk a fiúk mit gondolnak erről, hiszen vasfegyelem uralkodik a kamaszok között. A szülők általában örülnek, hogy milyen fegyelmezett a fiuk, de egy kicsit tartanak is tőle. A szigorú normák szerint felnőtt fiúk szembekerülhetnek a szüleikkel is, ha úgy látják: azok nem a megfelelő módon élnek. Pekingben még jól emlékeznek a vörösgárdista kamaszokra, akik Mao elnök nevében számon kérték a szülőktől  a proletár alapelveket és elvetették a burzsoá gazdagodást. Ma ilyesmiről természetesen nincsen szó, hiszen minden család gazdagodni szeretne, de az erkölcsi normák számonkérése előfordulhat eközben is.

Elsősorban persze a hadsereg örülne a “férfias férfiaknak”, de már ott is rájöttek: elsősorban szakemberekre van szükség, nem pedig parancsteljesítő robotokra. Ettől függetlenül az iskola virágzik Pekingben, ahol példaként állítják más tanintézmények elé, mert ebben az iskolában a tornatanár-igazgató az ősi erkölcs alapján neveli a fiatalokat, akik különben könnyen nyugati hatás alá kerülhetnek és fütyülhetnek a “dicső kínai kommunista múltra”.

Képünk: kínai iskolások a metrón / Flickr

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez