A Vodafone egyelőre nem használja a Huawei technológiáját a hálózat fejlesztésében

A cég vezérigazgatója kijelentette: szüneteltetik a Huawei-technológia alkalmazását, mert problémák merültek fel a kínai céggel kapcsolatban. Trump elnök már régóta azzal vádolja a Huaweit, hogy kémkedésre használja fel technológiáját és ezért nemzetbiztonsági kockázatot jelent a nyugati világ számára.

A Huawei természetesen cáfol. Vezetőivel Davosban találkozott sok európai állam- és kormányfő,  köztük Andrej Babis cseh miniszterelnök. Aki szerint az EU-nak meg kellene vitatnia az informatikai biztonság kérdését.

Andrej Babis miniszterelnök azt követően nyilatkozott így a CTK hírügynökségnek, hogy Davosban találkozott a Huawei vezetőivel. A kínai céget az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti. Meng Van-zsou asszonyt, a Huawei örökösnőjét és pénzügyi igazgatóját letartóztatták Kanadában. Az USA nemrég kérte a kiadatását Kanadától. Washington azt szeretné, ha NATO- szövetségesei egységesen kizárnák a Huaweit az ötödik generációs versenytárgyalásokból.

Lengyelországban időközben letartóztatták a Huawei helyi kereskedelmi igazgatóját. A vád a kínai állampolgárral szemben: kémkedés! Peking azonnal elhatárolta magát az ügytől és leváltotta a börtönbe csukott kereskedelmi igazgatót.

Csehországban a NUKIB – az informatikai biztonsági hatóság – szintén nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte a Huaweit, amely jelentős szerepet játszik az országban. Milos Zeman köztársasági elnök – Kína nagy barátja – arra buzdítja a kormányt: hagyja figyelmen kívül a NUKIB döntését! Andrej Babis kormányfő óvatosabb: figyel a nyugati véleményekre is. Márpedig Nyugaton egyre többen óvakodnak a Huaweitől: Nagy-Britannia már korlátozta szerepét, Németország pedig ezt fontolgatja. Ezért javasol európai egyeztetést ebben az ügyben Andrej Babis cseh miniszterelnök, aki a Huawei vezetőivel Davosban, a világgazdasági fórumon találkozott.

Fotó: Davos / weforum.org

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez