Házasság nők között Tanzániában – videó

Csak férfinak lehet földtulajdona Tanzániában, ahol a lakosság több mint hetven százaléka még mindig a földművelésből él. Ez a rendszer maximálisan kiszolgáltatja a nőket a férfiak uralmának. Tanzániában a nők több mint a háromnegyede arról panaszkodik, hogy már zaklatták szexuálisan.

A kuria törzs sajátos védelmi rendszert alakított ki a férfiuralommal szemben. Létrehozták a nők házát /nyumba ntobu/. Itt olyan nők élnek, akik a saját nemükkel házasodnak. Ily módon a megszerzett földet nők is örökölhetik. Mindez nem zárja ki azt, hogy a házasságban élő nők gyereket vállaljanak. A “félrelépést” egyáltalán nem ítélik el a nők házában. A két asszony neveli fel a gyereket vagy gyerekeket.

Mindez persze nem változtat azon, hogy Tanzániában a nők továbbra is nagymértékben kiszolgáltatottak a férfiuralomnak. A kuria törzs kísérlete mindenesetre azt mutatja, hogy ebben a helyzetben is van lehetőség a körülmények megjavítására. Így van ez akkor is, ha sem a keresztény egyház, sem pedig az iszlám nem szentesíti a nők házasságát, ami megteremti legalább az egyenjogúság látszatát a kuria törzsben, Tanzániában.

Fotó: asilia.africa

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez