A CDU szigorítja bevándorlási politikáját

“2015 kivétel volt. Még egyszer nem követjük el ugyanazt a hibát” – hangsúlyozta a kereszténydemokraták elnök asszonya. Annegret Kramp-Karrenbauer a kétnapos CDU-tanácskozáson jelezte: megtanulták a leckét és még egyszer nem engednek be több mint egy millió migránst Németország területére.

Angela Merkel kancellárt, aki 2015-ben beengedte a menekülteket és a migránsokat, meg sem hívták a kereszténydemokraták tanácskozására. Decemberben Angela Merkel átadta a CDU vezetését Annegret Kramp-Karrenbauernek. Akit a német sajtó mini-Merkelnek nevez, de aki ebben a fontos kérdésben igyekszik eltávolodni elődje politikájától. A CDU ugyanis az elmúlt időszakban gyenge választási eredményeket ért el, miközben megerősödött a szélsőjobboldal. Az Alternative für Deutschland Németország vezető ellenzéki ereje lett.

Az Alternative für Deutschland zéró migrációt akar. A német kormánykoalíció baloldali pártja, az SPD viszont fenntartja korábbi álláspontját, vagyis azt, hogy helyes volt a menekültek és migránsok tömeges beengedése Németország területére 2015-ben. Májusban európai választásokat rendeznek. A CDU attól tart, hogy a népszerűsége tovább csökken. Ezért jelentett be szigorúbb politikát Annegret Kramp-Karrenbauer asszony a CDU kétnapos tanácskozásán.

Korábban a CDU elnökasszonya a brüsszeli Politicónak úgy nyilatkozott: a mérsékelt centrista pártoknak közösen kell küzdeniük Európa jövőjéért. Annegret Kramp-Karrenbauer ide sorolta az Európai Néppárton kívül a szocialistákat, a liberálisokat, Macron elnök követőit és esetleg a zöld mozgalmakat. A szélsőséges erőkkel nem kíván együttműködni a német kereszténydemokraták elnök asszonya, aki szigorítja pártja álláspontját a bevándorlás kérdésében, hogy az európai választásokon megállítsák a CDU szavazatvesztését, ami miatt Angela Merkel kancellár arra kényszerült, hogy lemondjon a nagyobbik kormánypárt vezetéséről Németországban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez