5 helyett heti 4 és fél nap tanítás: egy angliai iskola meglépte

Az újítástól azt várják, hogy orvosolja majd a tanárhiányt és javítja a hatékonyságot is.

London egyik legjobb állami iskolája úgy döntött, hogy lecsökkenti a heti 5 tanítási napot 4 és félre. A Forest Gate Közösségi Iskola tanulói és dolgozói szeptembertől péntekenként délben már hazamehetnek a középiskolából.

Az iskola igazgatója, Simon Elliott egyrészt azt reméli, hogy így csökkenthetik a tanárokra nehezedő terheket, ami a munkaerő hiányt is orvosolhatja. Ez utóbbi különösen nagy probléma most az Egyesült Királyságban, ahol egyre több tanár hagyja el a pályát. Másrészt a hatékonyság  növelése a cél, ami több helyen már összejött a munkaórák csökkentése után.

A newhami iskola egy olyan környéken van, ahol a lakosság nagy része szegénységben él és a bandaháborúk is elterjedtek. Ennek ellenére mégis bekerült az Egyesült Királyság top 50 intézményébe a magas tanulmányi mutatóknak köszönhetően. A tanárok péntekenként szabad kezet kapnak, hogy munkaidő után tartanak-e korrepetálást a diákoknak és lesznek érdekes előadások is, amiket a tanulók szabadidejükben látogathatnak.

“A rövidebb órarend nem befolyásolja azt, hogy továbbra is a legjobb eredményeket érjük el. Épp ellenkezőleg. Hiszünk benne, hogy egy boldogabb, kevésbé stresszes tanári karral, melynek tagjai úgy érzik, hogy értékelik őket, még nagyobb sikerek várnak ránk” – mondta az igazgató az Independentnek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez