Tömegverekedés Göteborgban: több, mint 100-an estek egymásnak egy étteremben

Vasárnap hajnalban tört ki a balhé a városközpont egyik éttermében.

A vasárnap nem túl szokványosan indult Göteborgban, a rendőrség ugyanis egy étteremhez kapott riasztást, ahol hatalmas tömegverekedés tört ki. Hajnali fél négykor több, mint 100 ember ütötte-vágta egymást a belvárosi épületben, amit végül egy órán belül feloszlatott a rendőrség. Az egységet evakuálták, majd bezárták. Nem sokkal később az egyik közeli hamburgerezőben folytatódott a balhé, amiért a hatóság szerint ugyanaz a társaság lehetett felelős.

A The Local információi szerint összesen 12 járőr vett részt az akcióban, a tetteseket pedig már jól ismerte a rendőrség. Néhány embert ideiglenesen őrizetbe vettek, de később kiengedték őket. Biztonsági emberek és rendőrök is megsérültek a verekedésben, kórházi ellátást azonban egyikük sem igényelt. Az, hogy hogyan fajult odáig a helyzet, hogy több, mint 100-an keveredtek bele a verekedésbe, egyelőre rejtély. Feltehetőleg az alkohol nagy szerepet játszhatott benne.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez