A 82 éves Bouteflika elbúcsúzott: nem indul újra az elnökválasztáson

A napok óta tartó tömegtüntetések hatására Algéria államfője bejelentette: ötödször már nem pályázza meg az elnöki posztot.

Abdelaziz Bouteflikát több agyvérzés is érte. Emiatt kerekesszékbe kényszerült, és jelentősen csökkent a munkaképessége. Nemrég tért vissza Svájcból, ahol megpróbálták helyreállítani megrokkant egészségét. Algíri megfigyelők szerint az utóbbi időben az idős és beteg elnök helyett fivére kormányzott Algériában a hadsereg és a titkosszolgálat vezetőinek a támogatásával.

Franciaország üdvözölte Abdelaziz Bouteflika döntését, hogy távozik a hatalomból. Párizs a legutóbbi időkig nem nagyon bírálta az algériai rendszert, mert attól tartott, hogy annak megingása az iszlamista szélsőségesek kezére játszana. A kilencvenes években volt egy időszak, amikor az iszlamisták majdnem kormányra kerültek, mert megnyerték a választást. A hadsereg és a titkosszolgálat azonban megakadályozta az iszlamisták hatalomátvételét – Franciaország és az USA diszkrét támogatásával.

Abdelaziz Bouteflika, aki forradalmi aktivistaként kezdte pályafutását, 1999 óta állt az ország élén. Korábban külügyminiszter volt. Így helyette már kezdettől fogva katonatisztek egy csoportja kormányzott, mert maga Bouteflika nem volt elég járatos a hazai politikában. Algéria gazdasági élete az olaj és földgáz kincsen nyugszik. Az iszlamista terroristák ezt próbálják olykor merényletekkel akadályozni. Az al-Kaida algériai szárnya egész Észak-Afrikába ki akarja terjeszteni a befolyását: el is foglalták Mali északi részét. A helyi erők képtelenek voltak a szembeszállásra. Ezért csak a francia csapatok erőteljes akciója szabadította fel Mali északi részét, ahol iszlamista terrorista bázis jött létre. Ebben a nehéz helyzetben Abdelaziz Bouteflika – minden gyengesége ellenére – a stabilitás zálogának tűnt. Ám múlt pénteken már több, mint egymillióan követelték a távozását Algírban. Vidéken is nagy tüntetések voltak. Ezért Bouteflika a távozás mellett döntött. Egyben elhalasztotta az elnökválasztást – nyilvánvalóan addig, amíg az őt támogató tábornokok megtalálják az utódját az elnöki tisztségre Algériában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez